A Szövetség megdöbbenéssel és mély fájdalommal értesült Verestóy Attila halálhíréről. Verestóy Attila szenátorként, az Udvarhelyszéki Szervezet elnökeként életét és munkásságát a magyar közösség szolgálatába állította. Az RMDSZ saját halottjaként tekint elhunyt kollégájára.

Verestóy Attila már a kezdetektől, 1989. december 22-től alapítóként szerepet vállalt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben. Közösségéért végzett tevékenysége szorosan kötődött a parlamenti munkához, a rendszerváltozást követően mindvégig tagja volt a bukaresti törvényhozói testületnek.

Verestóy Attila már a kommunizmus megbukása előtt is nagy érdeklődést tanúsított a magyar ügy iránt, elkötelezettsége 1989 előtt a Securitate figyelmét is felkeltette. Bevallása szerint – a Magyar Nagykövetség néhány diplomatájával való kapcsolatfelvételt követően – többszörösen is sikerült magyar sajtótermékeket juttatnia Székelyföldre. Telefonját lehallgatták, egyetemi betanítói státusát pedig megvonták tőle.

Ilyen volt Verestóy Attila: egy egész életet állított közössége szolgálatába, rendületlenül hitt Székelyföld felemelkedésében. 2008-ban létrehozott Alapítványa pályázatokon keresztül biztosított anyagi támogatást és segítségnyújtást. A Dr. Verestóy Attila Alapítvány filantróp tevékenységének fókuszában a helyi magyar emberek, fiatalok, diákok, egyetemisták, hátrányos helyzetűek, betegek és idősek álltak.

Tudta, mindenek előtt nevelni kell a közösséget. Ragaszkodott ahhoz, hogy olyan fiatal generáció lépjen elődjei helyébe, amely felelősséget érez térségének megmaradásáért, kész áldozatokat is hozni azért. Verestóy Attila példát mutatott az összefogásra.

1954. március 1-én született Székelyudvarhelyen. Nős volt, egy gyermek édesapja, két unoka boldog nagyapja. Tanulmányait szülővárosában kezdte, a Bukaresti Műszaki Egyetemen tanult vegyészmérnöknek. 1999-ben lett a kémiai tudományok doktora. 1989 előtt gyakorlómérnökként dolgozott Gyergyószentmiklóson, majd Székelyudvarhelyen. Tanársegéd volt a Bukaresti Műszaki Tudományegyetemen, majd a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója. 1990-et követően a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly alelnök irodája szakértőcsoportjának tagja. 1990. február-májusában az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács tagja, a Kisebbségi Bizottság elnöke. 1990-től a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hargita megyei szenátora, amely időszak alatt többször is volt a Szövetség szenátusi frakciójának vezetője.

Az erdélyi magyar közösség iránti elkötelezettsége példaértékű marad mindannyiunk számára. Volt szenátorként, munkatársként és barátként is búcsúzunk tőle.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében őszinte részvétemet fejezem ki gyászoló családjának.

Isten nyugtasson, Attila!

Kelemen Hunor szövetségi elnök

rmdsz.ro