Versek, amelyek attól különlegesek, hogy nem céltalanul íródnak, hanem mély, hitéleti titkokat árulnak el. Segítenek kapcsolatot létesíteni a transzcendenssel, keresik a bennünk is meglapuló szentséget.

Fórián Andreát, a nagyváradi Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport művészeti vezetőjét kérdeztük, számára mit jelentenek a keresztyén/keresztény hitéleti versek?

Az elmúlt években egyre több kereső emberrel találkoztam, akik nem tudták megmondani, hogy mit keresnek, de valami olyasmit törekedtek megtalálni, ami pótolja lelkükben a hiányt. Most, ebben a felfordult világban, amikor már hírek szintjén sem tudjuk eldönteni, kinek és mit higgyünk el, úgy gondolom, hogy a versek, a versolvasás képes az útkeresők segítségére sietni. Egy-egy markáns gondolattal, egy metaforával, egy szóképpel. Ám bőven elég az is, ha elolvasás után az a sóhaj hagyja el a tüdőnket: „de szép!”

Jól tudom, hogy weboldalad kifejezetten keresztény/keresztyén verseket gyűjt össze?

Igen, 2015 novemberében indítottam az istenesversek.hu weboldalt, akkor még nem gondoltam, hogy a saját kezűleg megépített oldal alá egy többrétű szolgálat fog épülni az évek folyamán.

A portálon csak és kizárólag hitéleti verseket gyűjtök össze, keresztyén ünnepek szerint tematizálva klasszikus és kortárs költőktől, ill. olykor egy-egy amatőr költőnek is teret adva a meg – és bemutatkozásra.

Folyamatosan hitéleti versekként hivatkozol az istenes versekre, ami egy külön tematikája a magyar irodalomnak, tehát lehetne bátran nevén nevezni, miért?

A hit számomra egy központi, misztikus kérdés. A hit tulajdonképpen életünk esszenciális mozgatórugója, minden, amit bármikor is teszünk, vagy tenni fogunk, azért tesszük, mert hiszünk. Valamiben és/vagy Valakiben. Természetesen, ez nem minden esetben vallásos hit, hisz a valláslélektan 12 hitformát különböztet meg, és ezek közül csak egy, az alterospektiv hitből származtatható hit a vallásos hit.

Ellenben a portálomon összegyűjtött istenes versekben gyakorlatilag megtaláljuk mind a 12 féle hitformát, a valóségérzés hitétől a tévhiten át az alterospektiv hitig. Az ember többféleképpen éli a hitet nap mint nap, azt a hitet is, amihez vallási szemszögből nincs köze Istennek.

Akkor így már értem miért Sola Fide, azaz „egyedül hit által” a csoportotok neve. Mondj néhány szót kérlek magatokról, csak versekkel foglalkoztok, gondolok itt irodalmi délutánokra stb.?

Óh, nem. Szlogenünk: „Istenes irodalom szóban és zenében” Az egyértelmű célunk az istenes irodalom népszerűsítése, ehhez viszont nincs mese, ki kell menni az emberek közé, meg kell mutatni, el kell szavalni, el kell énekelni, meg kell értetni. Ez monitor mögül nem végezhető. Irodalmi délutánok mellett közreműködtünk már könyvbemutatón (nem csak a sajátomon), „Magyar Kultúra Napján”, fotókiállításon, de egyházzenei koncertet is szerveztünk.

A csoportunk az első verseskötetem – ami 2018-ban, „a Te Igéd nekem” címmel jelent meg – bemutatója alkalmával „verődött” össze. Aztán, amikor több gyülekezetbe is meghívásokat kaptunk, azt vettük észre, hogy egyre jobban összekovácsolódunk, csoporttá válunk. Heten vagyunk, mint a szentek. 😊 Jelenleg a további tevékenységünkhöz nélkülözhetetlen jogi forma az egyesület bejegyeztetése van folyamatban.