Kali Ágnessal André Ferenc (balról) és Horváth Benji, Kolozsváron élő költő-szerkesztők beszélgettek

Egy érzékeny, édesapja hiányával küzdő lélek fájdalmas rezdüléseinek szavakba merevített gyűjteményeként is értékelhető Kali Ágnes Ópia címet viselő első verseskötete, melyet hétfőn mutattak be a sepsiszentgyörgyi Szimplában. A szerzővel André Ferenc és Horváth Benji, Kolozsváron élő költő-szerkesztők beszélgettek.

Kali Ágnes 1996-ban született Sepsiszentgyörgyön. A Mikes Kelemen Elméleti Líceumban érettségizett, majd teatrológiát hallgatott a BBTE Színház és Televízió Karán. Jelenleg Kolozsváron él szabadúszó szerzőként és dramaturgként. Versei, színházkritikái, beszámolói több erdélyi és magyarországi folyóiratban megjelentek.

Amint azt tőle megtudhattuk, nagyon sokat gondolkodott, miként is kellene megírni az első verseskötetet, majd rájött, hogy ezzel hibát követ el, hiszen nem a kritikusok kedvéért ragadott tollat, és külső elvárásoknak sem akart megfelelni. Így inkább azt kezdte firtatni magában, hogy miről tudna őszintén szólni. Viszonylag hamar rájött, hogy leghitelesebben saját magáról, illetve a vele történtekről, ezért nem véletlen, hogy a kötet versei – a szavaival élve – „valamilyen szinten” (korán elvesztett – szerk.) édesapjának vannak dedikálva.

Ugyanakkor az sem véletlen, hogy szerkezete egy visszatérő, édesapjával kapcsolatos rémálomra épül, amelyről a verseket kísérő első jegyzetében így vall: „Egy hétig minden éjszaka megjelent. Először egy hídon jött szembe, sétálni indultunk. Arra, hogy beszéltünk-e, és miről, nem emlékszem. A szentgyörgyi könyvtárhoz vezető lépcsősor alatt hosszú sorban álltak azok, akik fontosak vagy valaha fontosak voltak. Egy pisztolyt nyomott a kezembe, azt mondta, ha mindenkit lelövök, aki itt áll, visszatér, újrakezdjük, mi ketten, apám és én. Lőni kezdtem.”

Rémálma(i) következtében a képzelet furcsa, de jól érzékelhető módon keveredett benne a valósággal, ezt a kettős tudatállapotot is megpróbálta a verseiben elénk tárni. Ugyanakkor szülővárosa is nagyon erősen beleíródott verseibe, annak ellenére, hogy valamikor, talán kamaszkori lázadásai miatt is, nagyon ellene volt. Amióta viszont Kolozsváron él, alig várja, hogy visszatérhessen, szeret itthon tartózkodni.

Nem rejtette véka alá, fontosnak tartja a személyes tragédiák és traumák valamilyen művészeti formában történő kibeszélését, mindezt azonban ne a sajnálkozás kiváltása, hanem a kiútkeresés, valamint a helyzet feloldásának szándékával tegyük. És ahhoz, hogy ebből tovább tudjunk lépni, nem szabad visszariadni a finom öniróniától.

Ami a kötetben található illusztrációkat illeti, kiderült, hogy a költő azért kérte fel éppen Kusztos Julit erre, mert véleménye szerint hihetetlenül sok érzékenység szorult az ő rajzaiba. Horváth Benji pedig úgy látta, ezek vonalvezetése és kisugárzása a szerző édesapja (Kali Szabolcs grafikus) alkotásaira emlékeztet, így a döntésben talán ez is közrejátszott.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.