A másoknak ajándékozott öröm sokszorosan sugárzik vissza rám, mondja Horváth Piroska nyugalmazott pedagógus, festő, aki fontosnak tartja az aktív, alkotó öregkort.

Hermán M. János generációja pedagógusként ismert téged, de mostanság festőként, blog-íróként tartanak számon sokan. Mióta festel és írsz?

Igen, előző életemben tanárnő voltam Besztercén, biológiát, kémiát és pszichológiát tanítottam. János is régi kedves tanítványom volt, azóta szoros kapcsolatban állok vele és családjával. Az íráskényszer talán mindig benne bizsergett ujjaimban. Régen, tanári tevékenységem alatt a sajtót „boldogítottam” pedagógiai meg kulturális tevékenységünkről szóló beszámolókkal, utána meg útiélményeimről jegyzeteket küldtem innen, Ausztriából éveken át a kolozsvári Szabadságnak, meg hangosbeszámolókat a kolozsvári rádiónak. A nyáron éppen emlegette valaki odahaza Erdélyben, hogy rendszeresen olvasta anyagaimat és milyen kár, hogy abbahagytam. Mondhatom, jól esett, hogy annyi év után még emlékszik rá.

Két évtizeddel ezelőtt, amint belemerültem az internet világába, a hangoskönyvekre tértem át, de napvilágot látott néhány nyomtatott kötet is. Pillanatnyilag egy önéletrajzi munkán dolgozom, de azt már nem tudom, hogy befejezem-e, hiszen nagyon ég a gyertyám. Örülnék, ha nyomtatott könyvként is kézbe vehetném. Lássuk, mennyi időt kapok még a Fennvalótól.

A festés jóformán új dolog, régen nem gondoltam rá, soha nem fordult meg fejemben, hogy ecsethez nyúljak. Egyszer aztán mégis megtörtént, 13 évvel ezelőtt, és azóta nem esik ki kezemből. Illetve attól függ, hogy éppen hol vagyok, tudok-e ott „maszatolni”, vagy szó sem lehet róla. Mert a festés, bevallom, nem „szobatiszta” tevékenység. Veszélybe kerül a környezet, ahol hozzáfogok alkotni.

Számos kiállításod, bemutatkozásod volt, többek között egyházi színtéren is. Emlékezetesek ezek az alkalmak, hatalmas lelkeddel öleled magadhoz hallgatóságodat. Mit nyújtanak neked ezek a visszajelzések, találkozások?

Veled is éppen egy ilyen alkalommal ismerkedtünk meg Hadadon, egy Hermán M. János által szervezett nemzetközi konferencia műsorába iktatott kiállításon. Az volt a legelső bemutatkozásom. Ezelőtt 11 évvel, 2007-ben volt. Jelenleg 200 kiállítás körül tartok, és a szám egyre nő. Ebből 31 volt egyéni tárlat. A személyes kapcsolatok a nézőkkel felejthetetlenek. Mondom ezt azért, mert a tárlataim közül nem volt két egyforma. Mindenik sajátos varázzsal rendelkezett. A többi kiállítást a posta és internet segítségével bonyolítottam le. Azaz vagy postán, borítékokban, vagy emailben küldöm az anyagot nemzetközi kiállításokra, mondhatni a világ minden részébe. Európán kívül Amerika több államába, meg Braziliába, Argentinába, Puerto Ricoba, Kanadába, Oroszországba, Indonéziába, Tajvanba küldtem képeket. A legtöbb mail art kiállítást viszont Európa mondhatja magáénak. Ezt a modern képzőművészeti mozgalmat Mail Artnak, postaművészetnek nevezik. Most főleg ennek „hódolok”. Nem kerül sokba, nem kell a képeket bekeretezni, nem kell elszállítani és nem kell személyesen a helyszínre utaznom.

Több éve internetes naplót, blogot vezetsz az egyik ismert erdélyi portálon. Egy állandó olvasói tábor csatlakozott hozzád az évek során. Mi a célja egy ilyen virtuális közösségépítésnek?

Nagyon színes és tehetséges nemzetközi gárda alakult ki körülöttem, az Erdély.ma oldalon. A közös munka mindnyájunk számára örömet jelentett. Olyanok voltunk, mint egy örök mozgásban, alkotásban működő hatalmas család. Mostanra azonban már lehanyatlott a csillaga, elmaradoztak az embereim, belefáradtunk, vagy inkább másra terelődött a figyelmünk.

Kétlaki életet élsz, Ausztria és a Beszterce megyei Décse között. Hol vagy otthon?

Háromlaki életet élek, mert sokat vagyok a lányoméknál, Németországban is. Mindenütt más-más tevékenységet végzek, más-más élményekben van részem. A jó az, hogy változik a helyszín, sehol nem unom meg a tartózkodást. Décsében, a nyár folyamán a kertben festettem, a friss levegőn, élvezve a szülői ház hangulatát, hallgatva a madarak dalát. Otthon mindig feltöltődök energiával, szeretettel. A húgommal sokat nosztalgiázunk. Ausztriai otthonomat is nagyon szeretem, ez az én egyszemélyes alkotótáborom, ahol csend van, nyugalom, kitűnő alkalom a festéshez, íráshoz, pihenéshez. Egy tömbház negyedik szintjén van a lakásom, lift nincs, de ezt szerencsés helyzetnek tekintem, a lépcsőházat fitness teremnek könyvelem el.

Eszedbe jutnak időnként a rendszerváltás előtti nehéz idők, amikor magyartanár férjeddel féltő gonddal Beszterce magyar életét ápoltátok?

De még mennyire! Számomra ez nem egy lezárt életszakasz, inkább úgy érzem, mintha tegnap történt volna minden. Gyönyörű, felejthetetlen emlékek keverednek a lelkemben szomorúakkal, félelmetesekkel. Változatos, tartalmas, értékes, fájdalmas életem volt. De ez a kérdés megint olyan hosszú választ igényelne, hogy bele se fogok, majd benne lesz a könyvemben, ha egyáltalán erőm lesz mindent boncolgatni. Sokszor hozzáfogtam már, aztán leálltam, mert éreztem, hogy túlságosan megvisel. Őriznem kell lelki egyensúlyomat, egészségemet, egyedül élek, nem számíthatok állandó segítségre. Az önvédekezés énem fontos és tudatos fegyvere. Például olyan emberekkel sem szívesen érintkezem, akik lehangolnak, vagyis akikről érzem, hogy elvonják energiámat. Ezért inkább olyan barátságokat részesítek előnyben, melyek feltöltenek életerővel.

A sokadik ikszen túl, mi az, ami inspirál, ami elérendő célt jelent a mindennapokban?

Mindenképpen a festés és a mail art. Pillanatnyilag az. Érzem, hogy nagyon sok minden van még bennem, ami szeretne felszínre törni. Ehhez csendre, nyugalomra van szükségem. Nincs is ezzel semmi problémám, csak lelassult az életem ritmusa. Napközben is szívesen lepihenek, de megvallom bűntudattal teszem, mert tudom, érzem, hogy nincs elegendő időm mindent elvégezni, amit szeretnék.

Mi az, amiért hálás vagy most az életedben?

Hogy egészséges vagyok, nem gyötörnek fájdalmak, a néha fellépő kisebb szédüléseket korral járó jelenségeknek tekintem. Nem szorulok gondozásra, önellátó vagyok. Gyermekeim családjukkal együtt jól vannak, sok odafigyelést, szeretetet, segítséget kapok tőlük, mikor szükségem van rá. Nem unatkozom. Soha. Nincs rá időm. Nem passzív, befogadó, tévénéző életet élek, hanem aktív tevékenységet végzek, ami szellemileg frissen tart. Alkotóképes vagyok, örömöt tudok szerezni munkámmal nemcsak magamnak, de másoknak is. Ez az öröm hatványozottan sugárzik vissza rám. És boldoggá tesz. Csupán egyetlen dologra panaszkodhatom: túlságosan rohan az idő…

Fábián Tibor

8 hozzászólás

  1. Nagy Zsuzsa

    Drága Piroska (Pip), gratulálunk és örvendünk, hogy még ilyen aktív vagy. Jó volt találkozni és szép képeidet mindig szeretettel és nosztalgiázva nézegetjük. Várunk hozzánk!

    Válasz
    • HP

      Édes vagy! Mindig is az voltál. Fiatal korunkban is sok szeretetet kaptam töled és drága szüleidtöl. Sokat jártam ezért hozzátok. Emlékszel?

      Válasz
  2. Páll R. Olga

    Piroska néni, az idő nem csak X év fölött jelent problémát, már ötvenesként is az… de ha valaki “jól csinálta” a nyugdíjas “aktív” éveit, akkor Te biztosan jól csináltad… Én pont ilyen nyugdíjas szeretnék lenni, mint Te, konkrétan ennyi minden “más” dolgot megvalósítani önmagamból… Oszinéni, egy igazi példaképpé váltál, pedagógusként mondom, aki elég későre jut oda, hogy “élvezze” az esetleges nyugdíjas éveit… de én is így szeretném élvezni, aktívan, frissen, X-akárhány évesen 🙂 Puszik, Istenkék éltessenek!!!

    Válasz
    • HP

      Olga kedves, rossz helyre írtál,- gyönyörü szívmelengetö soraidra ugyanis már írni akartam, de nem sikerült. Megpróbálom fennebb vinni hozzászólásodat,- ott rögtön válaszolhatok rá.

      Válasz
    • HP

      Nem sikerült felvinnem soraidat a te neved alatt. Igy itt mondom el, amit akartam.
      Olga kedves, én már rég észrevettem, hogy a kettönk hullámhossza nagyon hasonló, szinte-szinte egyforma. Ezért nincs kizárva, hogy a mostani matematika tanárnö is nyugdíjas korában valami müvészpályán találja meg a végsö kibontakozási lehetöséget. Aktívan, frissen. Úgy legyen!!!
      Vom trai si vom vedea! 🙂

      Válasz
  3. Névtelen

    Nagyon orulok hogy megtalaltam ezt az oldalt es olvastam a fenti sorokat. Orulok hogy meg ilyen elfoglalt tanarno a mai nap is. Sok egeszseget tovabra draga osztalyfonokno.

    Válasz
    • HP

      Vajon ki vagy, te kedves Névtelen? Enyém voltál valamikor, s az is maradtál. Köszönöm kedves megjegyzésedet!

      Válasz
  4. Tóducz

    Fábián úr, az idővel fölösleges és unalmas versenyezni, mert mindig az idő nyer!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük