Vesztébe rohanó ország

Forrás: dcnews.ro

Ha áttekintjük az utóbbi évtizedek történéseit, elemezzük azok hátterét és megfogalmazzuk lehetséges következményeit, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy Románia a vesztébe rohan.

Az összeomlás elkerülésének esélye pedig az idő múlásával egyre kisebbé válik. Főleg, ha a valósággal történő szembesülés helyett, továbbra is befeketítik és üldözik az igazság kimondóit.

Európának e jobb sorsra érdemes szegletében, a diktatúra bukása után sem tudott gyökeret verni és szárba szökkenni a demokrácia, és ennek okai a hatalmukat sikeresen átmentő szekusok, valamint kommunisták ügyködéseiben keresendők. Ők azok ugyanis, akik Marosvásárhely magyarjaira uszították a Görgény-völgyi románokat; ők azok, akik azóta is gyűlöletet szítanak a két nemzet között. És ők azok, akik a húsosfazéknál való maradásuk érdekében, az újabb etnikai összecsapások kirobbantásától sem riadnak vissza.

Állításainkat az úzvölgyi magyar haditemető meggyalázása és erőszakos elfoglalása is ékesen bizonyítja. Hiszen egy város polgármestere fentről jövő biztatás és támogatás nélkül nem merészkedne nemzetközi bonyodalmat és belső feszültséget okozó tettekre vetemedni. De a provokátorok sem véletlenül kerültek oda, mint ahogy a sírkertet feldúló csőcselék sem. Ezek az aljas cselekedetek az irányítást immár 30 esztendeje megkaparintó politikai maffia ténykedésének egyenes következményei. Az értük való felelősség viszont a kormányt terheli, hiszen a végrehajtó hatalom gyakorlójaként kizárólagosan rendelkezik a nemkívánatos események megakadályozásának eszközeivel. Éppen ezért a történtek miatt azonnali hatállyal meneszteni kellett volna.

Sajnálatos módon azonban ez még mindig nem következett be, ráadásul az ellenzéki térfélen sem látható olyan politikai szervezet, amely szembe akarna vagy tudna szállni a sötét erőkkel. Márpedig egy olyan ország, amelynek választása a jövőt biztosító fejlődés helyett a nyomorba taszító korrupcióra esik, és ezzel milliókat kényszerít kivándorlásra, amely semmibe veszi a saját törvényeit, és hadat üzen önön állampolgárainak, amely butítja, félrevezeti, és egymás ellen uszítja a lakosságot, az hosszú távon nem életképes.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

7 hozzászólás

  1. antal m.

    Nagyobb vészt látok, a volt államfőben, TB aki EP lett, már régen fehéríti ránk, szemfogait! Stb,…

    Válasz
    • Tóducz

      antal m., TB nem lett EP, TB európai parlamenti képviselő lett! Rossz a szeme antal m., okulistához kéne mennie. Már most keményen támadják a Fidesz-KDNP kormányt Brüsszelben a magyarországi baloldali ellenzéki EP képviselők: DK, Momentum, MSZP!

      Válasz
  2. antal m.

    Gyenge vigaszt táplál Tóducz! Attól még veszélybe rohanhat még minden!….
    A politika,- akár mint a szél iránya?!…

    Válasz
    • Tóducz

      Mi több antal m., Ciolos frakcióvezetőnek az egyik helyettese a magyarellenes Momentum (új SZDSZ) botmixeres Cseh Katicája!

      Válasz
  3. Névtelen

    Vesztébe, sajnos, egész Európa rohan, mert elfogadta, hogy olyanok vezessék, akik 8 osztályt végeztek, ill. Olyanok, akiket az óceán túlsó feléről vezérelnek kézi irányítással.

    Válasz
  4. Tóducz

    Bedő közíró doktor, elnézést a kotnyeleskedésért, de Dacian Ciolos főnök lett a “magyar szerető” Verhofstad helyett az EP-ben. Hogy is van a vesztükbe rohanással?

    Válasz
  5. Tóducz

    Bedő Z. közíró doktor úr tévedésben tetszik éldegélni mifelénk, hisz vesztében a magyarok által lakott Székelyföld rohan! Mondom és írom, hogy tessék tudni! Minden jót.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük