Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi magyarországi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.

A választásokat értékelve Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kiemelte: bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon.

Hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben a kormánytöbbséget adó politikai erő adta Budapest vezetését is, de ezúttal a fővárosiak úgy döntöttek, hogy most valami más következik. Ezt tudomásul vesszük, és az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre – fűzte hozzá.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

Orbán Viktor megköszönte a vidéki Magyarország bizalmát, és azt mondta: a jövőben is „számíthatnak ránk”. Közölte: a megyei jogú városokat tekintve 13-ban továbbra is Fidesz-KDNP-többség van, és ami a megyei közgyűléseket illeti, 19 megyéből 19-ben nyertek. Az ötezer lakos feletti települések kategóriájában 147 Fidesz-KDNP-s polgármester lesz, ami a települések több mint felét jelenti – mondta.

Tarlós István eddigi főpolgármester gratulált és sok szerencsét kívánt Karácsony Gergelynek a főpolgármester-választáson az ellenzék közös jelöltjeként elért győzelméhez. A politikus elsőként azoknak mondott köszönetet, akik rá szavaztak, az egész közösségnek; ezután megköszönte Budapestnek a 13 évet és Óbudának a 29 évet. „Országosan az eredmény szép, Budapesten el kell gondolkodni” – értékelte az önkormányzati választást a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.

Karácsony: október 14-én egy másik országban ébredünk

Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) megválasztott főpolgármester történelmi győzelemként értékelte a választás eredményét, ami véleménye szerint arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad. Az ellenzéki politikus – a jelölőszervezetek képviselőivel közösen tartott eredményváróján – úgy fogalmazott: október 14-én „egy másik országban ébredünk”, amely elkezdte visszaszerezni a saját szabadságát.

Közölte, nem az ő és nem az ellenzéki pártok, hanem a budapestiek győzelméről van szó, amit azért vívtak, hogy visszaszerezzék a fővárost. Szólt arról is, hogy új alapokra helyezné a főváros és a kormány közötti viszonyt, nem háborúra, hanem méltányos együttműködésre készül a mindenkori magyar kormánnyal.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

Kilenc fővárosi kerületben kormánypárti polgármesterjelölt nyert

A 23 fővárosi kerület közül tizennégyben ellenzéki, kilencben kormánypárti polgármesterjelölt nyert. Tíz kerületben – I., II., III., IV., VI., VII., VIII., IX., XI., XVIII. – a kormánypárti polgármestert ellenzéki váltotta, míg az V., a X., a XII., a XXI., a XXII., a XVI., és a XVII. kerületben maradt a Fidesz-KDNP-s vezetés. A XX. és a XXIII. kerületben a kormánypártok által támogatott független jelölt nyert.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

A XIII., a XV. kerületben és a XIX. kerületben ismét ellenzéki lett a polgármester, a XIV. kerületben pedig a főpolgármesteri posztot elnyerő Karácsony Gergely utódja szintén egy ellenzék jelölt lett.

A 23 megyei jogú város közül tizenháromban a Fidesz-KDNP által támogatott politikus, tíz helyen pedig az ellenzék jelöltje lesz a polgármester.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

MTI / Székely Hírmondó

18 hozzászólás

  1. Dühös románszakértő

    A közzétett adatokat pontosítani kéne: Székesfehérváron már átbillent a többség mind a közgyűlés, mind a polgármester szintjén (sajnos) az ellenzék javára, másik három városban (pl. Szolnokon) pedig a győztes fideszes polgármester ellenzéki többségű közgyűléssel kell kormányoznia. tehát a 23 megyei jogú városból valójában csak 9-ben van fideszes többség. Abban a 3 városban a polgármestert meg fogja enni az ellenzék villásreggelire.

    Válasz
  2. antal m.

    Higgadtan körül gondolva a Fővárosi választási eredményeket: – Karácsony Gergely győzelme is nem több mint egy FÉL győzelem, azaz 5o,62 %, Budapesten!
    Oda fér jól a másik FÉL is, /49,38%/ ami az emberi jogokat illeti! NINCS HÁTRÁNY!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves antal m., kíváncsi vagyok, hogy miként lehet higgadtan valamit körülgondolni? Aggódok a kedves egészségéért.

      Válasz
  3. Szekely Attila

    Erre csak azt valaszolna ha elne Kadar Janos elvtars(“Kadar apank”) , hogy ne aggodjanak elvtarsak mert mind a ketto tarsasagban a mi kutyaink koljkei vannak tobbsegben.

    Válasz
    • ez van

      Táncolnak a bolhái, Attila? Kezd kiteljesedni az öröme.

      Válasz
      • Szekely Attila

        ez van , te nem ertesz magyarul ?

        Válasz
        • ez van

          De nagyon is, csakhogy a másik cikkhez írt hozzászólását is olvastam, és nemcsak azt.

          Válasz
  4. Gábor

    Ezt, Budapest még nagyon meg fogja bánni! Egy bölcs és becsületes fõpolgármestert tettek félre manipulatív és gyülöletet keltõ propagandával! Érthetetlen, hogy az emberek, hogy tudtak bedölni egy olyan Karácsonynak, aki tönkretette Zúglót botrányai miatt. Semmi hasznosat NEM tudott felmutatni Karácsony csak egy csomó igéretet és azt, hogy megváltoztatja azt a Budapestet, amit végre Tarlós István rendbe tett!! Egy rendbetett Budapestet Karácsony, akivel Zuglón NEM voltak megelégedve, csak tönkre fogja tenni, mert nincs meg a megfelelõ szaktudása!! Karácsony mögött azok a pártok állnak, akik eladták az országot a külföldi gazdag befektetõknek! Miért NEM látták a budapestiek a VALÒS helyzetet, azt, hogy mennyi csodálatos dolog történt Budapesten??? Karácsonyt még meg sem választották, DE már rohant Brüsszelbe, ahhoz a politikushoz, Frans Timmermanshoz, aki állandóan a migránsok betelepítését kényszeríti minden európai országra!! Ez, nagyon elgondolkodtató!!!

    Válasz
    • Mikulás

      Úgy látszik, sok a zs Judapesten.

      Mindez elkerülhető lett volna, ha még mindig a “Sötét” Középkorban élnénk, a “bigott” Katolikus Egyház tanításai szerint. Ugyanis, azt írja Aquinói Szent Tamás az 1200-as években, hogy ha egy idegen népcsoportot beengedsz az országodba, NE ADJ NEKIK ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT néhány generáción keresztül, amíg ki nem tapasztalod, valóban barátaid-e a jövevények. Aztán, ha kiderült, hogy ellenségek, akkor ŰZD KI ŐKET AZ ORSZÁGBÓL.

      Szóval, a “sötét” Középkorban már úgy ki lettek volna penderítve a Demszkygáborok, Karigerik, Kohn-Kun Béla és Rosenfeld-Rákosi Mátyás utódai Budapestről, hogy lábuk se érte volna a földet.

      Válasz
      • ez van

        Csakugyan így van kedves Mikulás, lásd Spanyolország, Portugália, Franciaország, Olaszország ésatöbbi, ésatöbbi.

        Válasz
      • Mikulás

        Kedves ez van,
        Ezért támadják a zs a spanyol Inkvizíciót. Mert Spanyolország úgy döntött 1492-ben, hogy a muszlim mórok, valamint a zsidók el kell hagyják az országot. Nem Hitler szerű vagyon elkobzás volt, hanem elegendő időt kaptak, hogy eladják ingatlanaikat és távozzanak. Sőt még hajókat is biztosított számukra Spanyolország, csak menjenek békével. De akik azt hitték, ki lehet játszani a törvényt, azok eljátszották, hogy áttértek a katolikus hitre, közben pedig titokban muszlim, zsidó vallásukat folytatták, és titokban az Ottomán Birodalommal szövetkeztek, hogy ismét leigázzák a katolikus Spanyolországot. Na itt lépett közbe a spanyol Inkvizíció, és kiderítette, kik azok a báránybőrbe bújt muszlim, zsidó farkasok, akik színleg áttértek a katolikus hitre, titkon pedig a katolikus Spanyolország vesztére törnek.

        Na ezért haragszik a zsidó Hollywood mindmáig a spanyol Inkvizícióra, ezért találtak ki zsidók mindenféle aljas propagandát a spanyol Inkvizíció ellen, a Protestánsok pedig minden ökörséget elhittek amit a zsidók kitaláltak, és a Protestánsok mindmáig a zsidók által kitalált katolikus-ellenes propagandát szajkózzák, például a spanyol Inkvizíció és a keresztes hadjáratok ellen.

        Minden nap hálát adok a Jó Istennek, hogy Amerikába kihozott, ahol teljes dicstelenségében, teljes reménytelenségében láthatom, hogyan tévelyegnek a Protestánsok, ahol beérett az “ünnepelt” Reformáció romlott gyümölcse, mert ha valahol, hát itt Amerikában biztosan láthatja az ember, hogy a Katolikus Egyház Jézus igazi egyháza, a keleti Ortodox (görög, oláh, orosz) és Protestáns tévelygőkkel pedig nem cserélnék semmi áron.

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves, aranyos Mikulás bácsi, még szerencse, hogy elvezérelte a nagy főnök Ámerikában. Önt, Dobait és Joe-t.

          Válasz
    • ez van

      Kedves Gábor, Budapestet nem Karácsony fogja tönkre tenni, hanem a koalíció vezetői, akik őt futtatták. A budapestiek nem láthatták a valós helyzetet, mert a face ezt nem tudatta velük. S a facen kívül mást a nagyérdemű nem olvas, s az utcán sem látja az aszfaltot, pedig a feje lesütve van sétálgatás, meg munkába járás közben is, de nem az aszfaltot nézi, hanem a mütyürben a facet issza. S ha igaz, az építkezések fejmagasságtól fennebb zajlanak. Azért van kivétel is, tisztelet nekik.

      Válasz
  5. Édes Erdély

    A cikkhez mellékelt csoportkép rossz szögből készült, ugyanis karácsony elvtárs háta mögött pont Gyurcsány álldogált, akiről köztudott dolog, hogy bármikor képes hátbaszúrni bármelyik korábbi szövetségesét, “barátját”!

    Válasz
  6. Tóducz

    Há nagyon elkurták Viktorék Budapestet és a környékét, ami akárhogy is vesszük a fél Magyarország, nem csak a polgármesterek estek el, haném a helyi tanácsok is! Úgy ünneplik a vereséget mintha nyereség lenne. Még egy ilyen pirruszi győzelem és mehet a levesbe a Fidesz.

    Válasz
    • OLVASÓ

      Szeretné Ön!

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Olvasó, a vant látni kell nem szeretni.

        Válasz
    • Szekely Attila

      Toducz ur , igaza van , ezt Orban elvtars is elkurta! Meg a megtevesztett FIDESZ-esek kozott is volt sok akinek ez mar sok volt , hogy Orban elvtars “jo” kommunista szokas szerint kussolt mindha amirol ok nem beszelnek az nem is letezik , elvartak volna az elhatarolodast Borkaitol.

      Válasz

Hagy egy Válaszot OLVASÓ-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük