A Pentagon nyilvánosságra hozta az Abu Bakr al-Bagdadi likvidálásakor készült videók egy részét.

A fekete-fehér, életlen felvételen az látszik, amint amerikai katonák közelítenek az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének rejtekhelye felé, majd egy légicsapás megsemmisíti az épületet.

A hivatalos verzió szerint, a vasárnapra virradóra, Szíriában végrehajtott rajtaütés során al-Bagdadi két gyermekével és két feleségével együtt felrobbantotta magát az épület alatti alagútban. De Kenneth McKenzie tábornok ezt a jelenetet nem vetítette le...

"Bagdadi utolsó pillanatairól elmondhatom; két kisgyerekkel mászott be egy lyukba, alagútba, majd felrobbantotta magát, míg emberei kint maradtak. Önökre bízom, hogy eldöntsék, milyen emberre vall ez a tett" – fogalmazott az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának vezetője.

Egy korábbi tájékoztatás szerint három gyerek vesztette életét. Az épületben még négy nő és egy férfi halt meg, valamennyien az öngyilkos merénylők által alkalmazott, robbanószerekkel megrakott mellényt viseltek.

Az amerikai elnök vasárnapi tájékoztatása szerint, a terroristavezér "nyöszörögve, sírva menekült és gyáva kutyaként halt meg". A tábornok – kérdésre válaszolva – ezeket a részleteket nem tudta megerősíteni.

Horváth Ferenc / Euronews