Viharos szeptember

Fotó: Facebook / Román Kormány

A napi koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos szokványos hatósági közlések mellett kevéske figyelemre méltó esemény szerepel a belpolitikai hírpalettán, a tanévkezdéssel és a vendéglők nyitásával kapcsolatos látomások, forgatókönyvek emlegetése ellenére – a biztos információkkal a kormány továbbra is kivár – olyan, mintha a régi, nyárutós uborkaszezon jellemezné a közéletet.

Ám a szélcsend viszonylagos, valójában inkább vihar előtti. Sepsiszentgyörgyi, székelyföldi kisvárosi szinten mindeddig ismeretlen volt a tegnapi városházi bombariadó, mely után az itt élők akár azt a kérdést is feltehetik, véletlen-e, ami történt, csupán ostoba szórakozás, avagy jól megfontolt cselekedet?

Társadalmi, gazdasági téren ugyanis most nagy úr a bizonytalanság. Politikai tekintetben ezt az időszakot a bizalmatlansági indítvány kimenetele, a kormánybuktatás szándéka jellemzi, s e zavarosban a liberálisok újra a bevált receptet vették elő, ez pedig a honi, primitív gondolkodásmód szerint nem más, mint az ismét előrántott magyar kártya. Hangadó európai parlamenti képviselőjük, Rareș Bogdan magyarellenes kijelentésekkel borzolta a kedélyeket, hogy az oktatási bizottságban megakadályozza az RMDSZ oktatási törvényjavaslatainak elfogadását. A műsorvezetőből pártvezetővé előléptetett kolozsvári politikus szavai – „a vörös pestis kiárusította gyermekeink nevelését az RMDSZ-nek” – célba értek, a megrémült honatyák elvetették az iskolai étkeztetésre, a tananyagcsökkentésre, a magyar nyelvű egyetemi felvételire vonatkozó javaslatokat.

Érthető, hogy e helyzetben az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kijelentette, amikor példátlan az iskolakezdés körüli káosz és bizonytalanság, ezer okuk lenne megbuktatni a kormányt, ám a bizalmatlansági indítvány kimenetelét illetően észszerű döntést kell hozniuk, mert nem szeretnének politikai tekintetben „járulékos áldozatai lenni egy olyan háborúnak, amely nem a mi háborúnk”.

Román ajkú politikustársai visszhang nélkül hagyták Kelemen Hunor nyilatkozatát, hiszen mindkét táborból egyezkedni kívánnak a szövetséggel. A közösségi oldalakon ellenben román ajkú hozzászólók elismerő szavakat is megfogalmaztak, nem sokat, de mindenképp érdemes látni, hogy a virtuális teret nem kizárólagosan a magyarellenes szitkozódás uralja.

E zűrzavaros járványidőben egyébként a szövetség sem tehet mást, mint hogy megpróbál tőkét kovácsolni alkupozíciójából. Iohannis „jónapotozását” követően nem lesz könnyű élni ezzel a lehetőséggel, miközben – nehezen ellen­őrizhető sajtóhírek szerint – a miniszterek azt a feladatot kapták volna elszánt kormányfőjüktől, hogy fejenként vásároljanak meg – bármilyen áron! – két-két honatyát… Míg az előbbi kijelentés megerősítésre vár (arra viszont elég, hogy érzékeltesse, a tét óriási), az ellenben bizonyos, hogy politikai tekintetben minden eddiginél ziláltabb időszak várható, akár újabb magyarellenes kirohanások is valószínűsíthetőek. Nincs béke, szeptember viharos lesz.

Mózes László / Háromszék

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Rares Bogdan a Realitatea Tv. csatornája egyik száj hőse volt és jó ismerős, már az akkori kirohanásairól, ellenünk! Nem változott a magasztos EU-s posztján sem!

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    A Bogdán csak hozta megszokott magyarellenes formáját, amit a hírtévéből már megszokhatunk.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük