2019. szeptember 7-én, szombaton került sor a VII. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozóra. A Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör által szervezett rendezvényen mintegy 600 személy vett részt. Az egész napos program céljaként a közösségben megélt vallásosságot, az egyházköri öntudat erősítését és az emberi kapcsolatok ápolását tűzték ki a szervezők.

A rendezvény szabadtéri istentisztelettel kezdődött, melyen Fekete Béla bágyoni lelkész, egyházköri jegyző mondott egyházi beszédet, az énekvezéri teendőket Csegezi Ildikó bágyoni kántor látta el. A köszöntések rendjén Dimény József esperes és Fodor Dorottya felügyelőgondnok üdvözölték a jelenlevőket. A találkozó szimbólumaivá vált fehér galambok röptetése után a Kalotaszeg Legénytársulat és a Rezeda Zenekar műsorát tekinthette meg a közönség.

A választható tevékenységek minden korosztály számára elfoglaltságot kínáltak. Az előadósátorban ifj. Szombatfalvi József fiatfalvi lelkész ismertette a székelykeresztúri unitárius egyházkör közösségeiről készült kiállítást, mely a rendezvény ideje alatt volt megtekinthető. Sógor Csaba, református lelkipásztor, korábbi európai parlamenti képviselő Merre tartunk? Quo vadis Európa?, dr. Kiss Dénes szociológus, a kolozsvári Valláskutató Intézet kutatási igazgatója A kisebbségi vallásosság kihívásai címmel tartottak nagy számú érdeklődőt vonzó előadást. Dr. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök Balassa M. Iván „Az egy igaz Istennek és szent fiának Jézus Krisztusnak tiszteletére építtetett”. Festett famennyezetek és berendezések az unitárius templomokban című kötetét mutatta be. Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkész az Örökmécs lángja füstöt nem ereszt címmel idén tavasszal megjelent, Balázs Ferenc néhai mészkői pap, népfőiskola alapító, író válogatott versekeit tartalmazó kötetet ismertette Marosán Csaba színművész közreműködésével.

A gyermekeket arcfestés, gyöngyfűzés, mese- és társasjáték-sarok várva-várták. Ezzel párhuzamosan kezdetét vette a főzőverseny, de alkalom adódott az ismerkedésre, beszélgetésre és kapcsolatok erősítésére is.

A délutáni programrészben Marosán Csaba színművész Humor az irodalom című előadását és az Aranyosszék Néptánccsoport fellépését tekinthették meg az érdeklődők.

A rendezvény oklevelek és emléklapok kiosztásával zárult.

A szervezők nevében köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal és részvételükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és hálát adunk Istennek, hogy lehetővé tette számunkra ezt az ünnepet.

A rendezvény támogatói:

Magyar Unitárius Egyház, Kolozs Megyei Tanács, Szentmihály Község Polgármesteri Hivatal, Várfalva Község Polgármesteri Hivatala, Agrosel Kft.

A Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör Esperesi Hivatala

Bálint Róbert Zoltán