Kósa Ernő és kutyái / Fotó: Mircea Bezergheanu

A tusnádfürdői Adventure és Green Zone egyesületek szervezésében kerül sor 2019. február 2-3 között a VII. Tusnádfürdő Kupa – Kutyafogathajtó versenyre.

Egy csodálatos téli eseménnyel szeretnénk az idelátogatók és városunk, Tusnádfürdő sport, illetve kulturális naptárát, életét színesebbé tenni.

A hetedik alkalommal megszervezett sprint verseny a nemzetközi szervezetek által meghatározott verseny kategóriák szerint lesz lebonyolítva. A verseny kategóriák a kutyafajták és a kutyák számának függvényében vannak meghatározva. Ennek megfelelően 5 különböző kategóriában állnak rajthoz a versenyzők, a befogott kutyák számától és fajtájától függően. Jelenleg 20 csapat nevezett be a versenyre (8, 4 és 2 kutyás fogatokkal). Az indulási sorrend a péntek estére tervezett technikai megbeszélésen lesz meghatározva, sorshúzás alapján, és ezt követően elérhető lesz az esemény honlapján és a Facebook oldalon is.

Barta Róbert és kutyái / Fotó: Batrinu Marius 

A tulajdonképpeni verseny előtt a csapatok a stake-out-ba (az ideiglenesen kialakított karámból) fognak készülni, majd onnan a sorshúzás során meghatározott sorrendbe fognak a sípálya közelében berendezett START-hoz állni.

A benevezett csapatok szombaton 11:00 és vasárnap 10:00 órai kezdettel indulnak a tusnádfürdői sípályától.

A Tusnádfürdő Kupa tulajdonképpen egy gyorsasági futam, amelyben a kutyák számának megfelelően a fogatok, különböző: 10, 7,4 illetve 5,8 kilométeres távokat teljesítenek, időre. Noha ebben a sportban, ezek a távolságok rövidnek bizonyulnak, a kijelölt pályák technikai szempontból fogják próbára tenni úgy a hajtókat, mint a kutyákat.

A rendezvény és a verseny problémamentes lebonyolítása érdekében kérjük a nézőket és fényképészeket, hogy tartsák be a következő, reméljük egyszerű szabályokat és tanácsokat:

  • készüljenek megfelelő téli ruházattal;

  • a Start vonal környékén, az indulásnál minél kevesebbet tartózkodjanak, legfőképpen a pályának kijelölt zónán kívül;

  • a verseny előtt a kutyákhoz közel menni, simogatni, interjút készíteni :)szigorúan tilos – kérünk hagyják, hogy tudjanak ráhangolódni a versenyre!

  • ha a futamok alatt a kimennek a pályákra, akkor minden esetben a pálya mellett járjanak (mély a hó, ajánljuk a hóvédő / kamásli használatát);

  • a futamok alatt kérünk úgy fényképezzenek, hogy ne zavarjátok a fogatokat (sem a kutyákat, sem a hajtókat);

  • a saját, házi kedvenceket kérjük ne hozzák, vagy ha mégis, akkor, vigyázzanak, ne kerüljön a versenykutyák közé;

  • a versenyen részt vevő kutyákkal csak a gazdák, hajtók engedélyével barátkozzanak és ne etessék a kutyákat

  • a verseny mindkét napján lehet számítani a sípálya körüli zsúfoltságra, ezért kérjük, aki teheti, az hagyja el a az autót Tusnádfürdő központjába és gyalog közelítse meg a verseny helyszínét.

Bővebb információk:

http://sleddog.ro/ , https://www.facebook.com/events/1995616797174243/