Műanyaghulladék a Tiszán / Fotó: MTI – Balázs Attila

Immár a nemzetközi hírügynökségek is foglalkoznak azokkal a magyar kutatókkal, akik „baktériumkoktéllal” sikeresen bontják le a műanyagot. Egy flakon például – előzetes kémiai kezelés nélkül is – hét hét, azaz 49 nap alatt az enyészetté válik – hivatkozik a Reuters a magyar felfedezésre.

Évente több mint 300 millió tonna műanyag hulladék keletkezik a világon. Ennek csak egy kis része kerül újrahasznosításra. Miközben mindent megteszünk a teljes körű újrahasznosítás érdekében, egyre inkább bizonyos, hogy ez már nem elég a helyzet kezelésére – emlékeztetnek a kutatók.

Küldetéséről azt írja a magyar alapítású Poliloop: környezetbarát választ keresnek az égető problémára.

Olyan iparilag is hasznosítható megoldáson dolgozunk, ami a természet mintájára képes az eddig szennyező műanyag hulladékot beilleszteni az ökológiai körfogásba, miközben az táplálékul szolgál baktériumközösségünk számára.

– Poliloop

Madaras Liz és Lévay Krisztina, a Poliloop két társalapítója, még biomérnöki, illetve vegyészmérnöki tanulmányaik során ismerkedtek meg egymással.

Hétvégente és szabadidőben – saját forrásaiból – olyan laboratóriumi kutatásokat folytattak, amiben arra kerestek választ, miként őrizhetnék meg a természetet.

Kutatásaik során létrehoztak egy baktériumkoktélt, amely alkotói együttes erővel képesek lebontani a műanyag hulladékot. „A polimerlánc szén atomjai szolgálnak elsődleges szénforrásul, amit aztán a sejtek anyagcsere folyamataik fenntartására fordítanak. A folyamat hasonló, mint ami egy komposztáló ládában zajlik, csak itt a nyersanyag fosszilis eredetű. Ezek a mikroorganizmusok elérték, hogy az egykor volt állati és növényi maradványokból felépülő műanyagok visszakapják eredeti, több millió éves szerepüket és újból a földi ökoszisztéma részei legyenek” – írják a cég honlapján.

A Poliloop módszere teljes mértékben képes lebontani a polimer alapú csomagolásokat – amint azt a kísérletek is igazolják.

Negyvenkilenc nap alatt bontja le a baktériumkoktél a műanyagot / Forrás: Poliloop

A Poliloop startupot már felkarolta a Vespucci Partners és a Techstars. A nemzetközi fejlesztéseket támogató két elismert cég a magyar tudományos kutatómunkát és a piackutatást támogatja.

Németh Árpád / Euronews