Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

Világhírű produkcióknak ad otthont a Sepsi Aréna a 29. Szent György Napokon. Március 6-án, a Művész Moziban közös sajtótájékoztató keretében jelentették be Erdély legnagyobb önkormányzat által szervezett fesztiváljának két kiemelkedő eseményét, a 100 Tagú Cigányzenekart és a Recirquel újcirkusz-társulatot.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

A március 6-án Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, valamint Knop Ildikó, a Szent György Napok programkoordinátora közös sajtótájékoztató keretében jelentették be a 29. Szent György Napok kulturális hetének két kiemelkedő Sepsi Arénás produkcióját.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

Április 27-én, hétfőn 20 órai kezdettel klasszikus dallamok csendülnek fel a Sepsi Arénában a világhírű Magyar Örökség-díjas 100 Tagú Cigányzenekar előadásában. Beke Farkas Nándor, a társulat elnöke bevallása szerint a már több ezer koncertet maga mögött tudó együttes nagy örömmel látogat Sepsiszentgyörgyre.

A zenekar három évtizedes karrierje során olyan komolyzenét is játszanak, amelyeket Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Erkel, Brahms, Csajkovszkij, Sarasate vagy Strauss komponáltak. Repertoárjukban szerepel a szimfonikus művek mellett a tradicionális magyar cigánymuzsika, illetve a magyar nóta és több népzenei darab is. A sepsiszentgyörgyi műsor összeállításakor a helyi román közösségre is gondoltak, hisz a Monti csárdás mellett felcsendülnek majd olyan közkedvelt dallamok is mint a Balada vagy a Ciocârlia. A Hungarikumnak minősített, 138 tagból álló cigányzenekar 100 taggal érkezik Sepsiszentgyörgyre, köztük marosvásárhelyi, szatmári és udvarhelyi születésű művészek is.

A Szent György-napi koncert a zenekar 35 éves jubileumi koncertturnéjának első erdélyi koncertje egyben.

„2020 az összetartozás éve, a zenének pedig nem lehet határokat szabni” – hangsúlyozta Antal Árpád-András. Az elöljáró kiemelte a Sepsi Aréna fontosságát a közösség életében, ahol az április 27-i előadás előtti hétvégén még javában fog zajlani a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszása.

Április 29-én, szerdán 20 órától szintén a Sepsi Aréna ad otthont a kulturális hét másik kiemelkedő, nemzetközi hírű, a Recirquel újcirkusz-társulat My Land (Az én földem) című előadásának. A budapesti társulat 2018 augusztusában a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be produkcióját, ahol a kritikusok véleménye alapján több ezer előadás közül a legjobbnak bizonyult. A Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató, a kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző performansz ember és anyaföld kapcsolatát állítja fókuszba.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

Vági Bence, a Recirquel megálmodója a társulat nevével mindenképp irányt mutat: a reciklálás és a cirkusz szavakból szójátékkal összetapasztott társulatnév sokat sejtet – nem mellékesen Magyarországon úttörőnek is számít, hiszen ez az ország első újcirkusz társulata.

Budapesten elsősorban a Művészetek Palotájában játszanak, mégpedig egész estés produkciókat. A My Land-ben a kortárs környezeti filozófiát rendkívül látványos, kifinomult mozdulatokba csomagolják, a szereplők életéből inspirált előadásban.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

Az előadásokra a jegyeladás március 11-től indul a Városi Jegyirodában, valamint online a www.biletmaster.ro oldalon. A kialakított ülőhelyek függvényében a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére 50, 75 és 120 lej értékben, a Recirquel újcirkusz-társulat My Land(Az én földem) című produkciójára pedig 60 és 100 lej, illetve kedvezményesen 30 lej értékben válthatóak jegyek. A My Land előadásnál a 60 lejes jegyek 20 százalékát kedvezményesen, 30 lejért bocsájtják árusításra a diákok, nyugdíjasok és nagycsaládosok számára.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

Kedvezményes jegyek kizárólag a Városi Jegyirodában válthatóak diákigazolvány, nyugdíjszelvény, valamint nagycsaládos kártya felmutatásával.

A 7 év alatti gyerekek ingyenesen vehetnek részt az előadásokon.

Erich Türk orgonaművész nyitja a 29. Szent György Napokat

A 29. Szent György Napok kulturális hete idén is Nyitókoncerttel kezdődik, melyre április 24-én, pénteken 19 órai kezdettel kerül sor a Krisztus Király római katolikus templomban. A Nyitókoncerten Erich Türk orgonaművész játéka kápráztatja el a közönséget. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatója csembalóművész és az erdélyi zenei múlt komoly kutatója egyben, aki mindemellett régi orgonákat tár fel és kiemelten foglalkozik az erdélyi régizenével.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

A magyarul is beszélő erdélyi szász zenész New Yorkban, Washingtonban, illetve Európa több, fontos koncerthelyszínen is lépett színpadra, egyike a térség kiemelkedő komolyzenei egyéniségeinek.

Orgonakoncertjén felcsendülnek majd Kerll, Sweelinck, Bach, Mozart, Mendelssohn-Bartholdy és Lassel művek. A repertoárt az elmúlt évekhez hasonlóan sepsiszentgyörgyi fellépők is színesítik, a koncert záró művében Erich Türk orgonajátéka mellett Sebestyén Lázár Enikő szoprán, Kerezsi Csanád tenor, Lőfi Gellért basszus, valamint a Vox Humana, a Laudate, a Pro Musica kamarakórusok is fellépnek.

2020-ban számos újdonság lesz a városünnepen, például új helyszínen, a kicsi Mikó/Mikes udvarán debütál az Ifjúsági Udvar, és egy kisebb vidámpark is beköltözik a városközpontba, pontosabban a Művész Mozi melletti parkolóba, a Kultúrkert helyszíne azonban nem változik, továbbra is a Székely Nemzeti Múzeum kertjében várja a kikapcsolódni vágyókat.

Világhírű produkciók a Sepsi Arénában - Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)

Megnyílt a jelentkezés a Szent György-napi kézműves vásárra

VÁSÁRI FELHÍVÁS KÉZMŰVESEK, IPARMŰVÉSZEK ÉS NÉPMŰVÉSZEK RÉSZÉRE

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén 29. alkalommal rendezi meg a Szent György Napok kulturális rendezvénysorozatot, amelynek keretében sor kerül az immár hagyományossá vált kézműves vásárra.

Az esemény szervezője: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Székhelye: Sepsiszentgyörgy, 1918. December 1. u., 2. szám, Kovászna megye és a Kónya Ádám Művelődési Ház. Székhelye: Sepsiszentgyörgy, Kossuth Lajos u., 13. szám.

Az esemény társszervezői: Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület, Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület

A vásár időpontja: 2020. május 13., naponta 10:00–19:00 óra között

A vásár helyszínei:

  • Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca (helyek száma: 150 db fehér, 3×3 méteres sátor)
  • Sepsiszentgyörgy, Gróf Mikó Imre utca (helyek száma: 80 db fa-textil sátor és 10 db fehér, 3×3 méteres sátor)

Részvételi díj: 

  • 153 lej/3 nap – a saját fehér sátrat hozó vásárosoknak
  • 170 lej/3 nap a fa-textil sátrat igénylők számára.

Jelentkezési határidő: 2020. április 5., éjfél

A jelentkezések elbírálási határideje:  2020. április 9.

Választható vásáros standok:

  • saját 3×3 méteres fehér sátor, saját asztallal, installációval
  • a szervezők által biztosított fa-textil vásári sátor, asztal felülete 2 x 0,8 m

A jelentkezés feltételei:

A vásárra jogi személyek jelentkezését várjuk: egyéni vállalkozó (PFA), egyéni cég (II), Kft. (SRL), családi vállalkozás (IF), egyesület, alapítvány stb.

A kézművesek kizárólag saját készítésű portékával jelentkezhetnek.

A jelentkezőnek meg kell jelölnie, hogy melyik vásári utcában szeretne vásározni, és milyen típusú sátorral. A jelentkezéseket szakmai bizottság bírálja el. A szervezők döntését nem lehet fellebezni.

Jelentkezni a következő on-line felületen lehet: http://bit.ly/38jW1FN

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok (amelyeket a megfelelő helyre kell feltölteni a megadott weboldalon)

  • személyes adatok (név, lakcím, telefonszám)
  • a vállalkozást igazoló okirat másolata
  • 3 különböző termék fotója
  • standfotó

Az iparművészeti, népművészeti és kézműves termékek elbírálási szempontjai:

  • minőségi anyaghasználat: a tárgyakon használt nyersanyagok lehetőség szerint ne térjenek el alapjaiban a mesterségben általánosan használt anyagok jellegétől és ne alkalmazzon ettől gyökeresen eltérő anyagokat, színeket vagy technikákat.
  • kivitelezés módja: a szerkezet, szerkesztés, az arány és forma hibátlan, a kivitelezés igényes.
  • formatervezés
  • esztétika: a díszítés megválasztása, alkalmazása esztétikus és illeszkedik a tárgy funkciójához, formájához.
  • funkcionalitás, tartósság: az adott tárgy feleljen meg a használati követelményeknek, amelyekre tervezték.
  • a stand kialakításának esztétikája: a stand legyen rendezett, átlátható, tetszetős.

További tájékoztatást a következő elérhetőségeken lehet szerezni:

  • Általános információk: szekevar@gmail.com
  • Kós Károly utcai szakasz: Veres Ferenc: 0722370096 (Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület)
  • Gróf Mikó Imre utcai szakasz: Várallyay Réka: 0724519924 (Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület)

 Vásári szabályzat – Szent György Napok 2020

A vásáron a résztvevőknek a Vásár alkalmával a következő szabályokat, működési rendet kell tiszteletben tartani:

  • A stand berendezése 7:00-9:30 között lehetséges
  • A vásár 10:00-19:00 óráig tart, az időpontok betartása szigorúan kötelező (tovább lehet maradni, hamarabb pakolni vagy elmenni nem)
  • A vásár területére gépjárművel való behajtás kizárólag 22:00-07:00 óra között engedélyezett.
  • Kérjük, hogy az árusítási felületet ízlésesen és gondosan alakítsa ki. Az áruszállításra használt dobozok, műanyag szatyrok stb. ne legyenek láthatóak.
  • A vásáron kizárólag saját tervezésű és készítésű tárgyakkal lehet megjelenni, más mester portékájának vagy vásárolt termékek árusítása tilos!!! Ezt a szervezők szigorúan fogják ellenőrizni.
  • A szervezők által biztosított fastandok eredeti állapotának megőrzéséért a résztvevő felel az átvétel pillanatától számítva. A stand rongálása esetén, a résztvevő teljes egészében kifizeti ennek értékét vagy esetenként a javítási költségeit.
  • A résztvevők betartják a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó, Romániában érvényes jogszabályokat.
  • A résztvevők előzékeny és tisztelettudó magatartást tanúsítanak az ügyfelek, egymás és a vásár szervezői irányába.
  • A résztvevők az elfoglalt helyeket tisztán hagyják maguk után, a vásár idején termelt hulladékot az erre kijelölt hulladékgyűjtő pontokhoz kell szállítani. A résztvevők kötelesek a gyalogos forgalom számára kijelölt környéken minden saját tevékenységből származó szemetet eltávolítani. Ellenkező esetben kötelesek a használt felület környékének takarításához kötődő költségeket megtéríteni a szervezőnek.

Azon résztvevők, akik nem tartják tiszteletben a leírtakat, vagy esetleges akadályoztatásuk esetén időben nem értesítik a szervezőket, elveszítik részvételi jogukat a szervezők által a következő 2 évben – vagyis a 2022. májusáig  – szervezett vásárokon, valamint feljegyzésre kerülnek a szervezők által rendezett vásárokról kitiltott résztvevők névsorába. (közlemény)

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük