Fotó: rmdsz.ro

„Az érdekképviselet, a kisebbségvédelem, Erdély és a magyarság fejlődése szempontjából Brüsszel, Budapest, Bukarest és az önkormányzatok egyaránt fontosak, ezekben az intézményekben végzett munka meghatározó, egyiket sem válthatja ki a másik. Ezért a magyarság képviseletét májusban ismét biztosítanunk kell” – mondta el szerdán este az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezetének választmányi ülésén Vincze Loránt.

A FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára emlékeztetett: az erdélyi magyarok az élére álltak annak az erőfeszítésnek, amelynek célja európai törvényt teremteni a kisebbségi jogok védelmére. A Minority SafePack sikeres aláírásgyűjtésével azonban nem fejeződött be ez a munka, az oroszlánrésze még hátra van. „Az EP-mandátum által nyújtott lehetőségeket kihasználva kell olyan szövetségeket kötni, olyan feltételeket teremteni, hogy az EU végre szakítson azzal az évtizedes hagyománnyal, hogy a szőnyeg alá söpri ezt a kényes témát. Ezt tudom, és ezt szeretném tenni az Európai Parlamentben” – fogalmazta meg, miért kívánja az EP-ben folytatni európai érdekérvényesítő munkáját.

Hozzátette: nagyon fontos figyelni és védeni az erdélyi és magyar érdekeket Brüsszelben, vigyázni arra, hogy megmaradjon a támogatások mértéke, és úgy alakuljanak át a mezőgazdasági támogatások, a kohéziós politikák, hogy az erdélyi magyar emberek és családok előnyére váljon, hogy tovább fejlődhessen Erdély.

Vincze Loránt arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió pár év leforgása alatt nagyobb összeggel támogatta az erdélyi épített örökség felújítását, mint Románia száz év alatt, és a magyarságnak létfontosságú ezeknek a forrásoknak a megmaradása.

Az őshonos kisebbségek kultúrája Európa szerves része, nekünk is érdekünk az európai identitás, a keresztény kultúra védelme és biztonságunk garantálása, mutatott rá Vincze Loránt Marosvásárhelyen. (az RMDSZ közleménye)