Fotó: b1.ro

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN) úgy döntött szombaton Mamaián, hogy bepereli Klaus Iohannis államfőt, mert azt állította, hogy korrupt a kormány – jelentette be Viorica Dăncilă pártelnök.

„Ami Románia elnökének azon kijelentését illeti, hogy ez a kormány korrupt, pert indítunk, mivel – amint mondtam – nagyon könnyű felcímkézni valakit, de ezeket a minősítéseket meg is kell indokolni. Soha nem voltak korrupciós problémáim, éppen ellenkezőleg, egyike voltam azoknak, akik a jogállamiságért harcoltak, ám úgy, hogy közben tiszteletben tartsák a polgárok jogait és szabadságait is” – mondta a miniszterelnök a CExN végén.

Ugyanakkor a szociáldemokraták bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak, amennyiben nem rendeződik koalícióból kiállt Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által üresen hagyott három miniszteri tárca ügye. (Agerpres)

Viorica Dăncilă: A szenátus alelnökei betölthetik a felsőház ügyvivő elnöki tisztségét

Amennyiben Călin Popescu-Tăriceanu lemond a szenátus elnöki posztjáról, a két szociáldemokrata alelnök egyike betöltheti ügyvivő jelleggel a felsőház elnöki tisztségét – jelentette be szombaton Mamaián Viorica Dăncilă pártelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN) ülését követően.

A miniszterelnök azt mondta: „előbb nyújtsa be Tăriceanu a lemondását”, azt követően beszélnek majd konkrét nevekről.

„Ha vannak olyan kollégák a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE), akik velünk szeretnének maradni, akkor azt természetesen elfogadjuk, mert két és fél évig együtt mentünk, és a ciklus végéig tartó együttműködés nem jelentene egyebet folytonosságnál” – mondta Dăncilă.

Úgy véli, hogy a következő időszakban kevesen vagy egyáltalán nem hagyják már el a pártot.

A PSD vezetője azt is elmondta, hogy hétfőn, mielőtt az ALDE úgy döntött, hogy kilép a kormányból, azt javasolta Călin Popescu-Tăriceanu elnöknek, hogy „az ALDE és a PSD közös listákon induljon a parlamenti választásokon”, de ajánlatára semmiféle választ nem kapott. (Agerpres)

Viorica Dăncilă: Ha átmegy egy bizalmatlansági indítvány, azt jelenti, hogy nincs többségünk és ellenzékbe kell vonulnunk

Ha nem megy át a kormányátalakítás, a kormány a régi formában mard, ez nem jelent kormányváltást – szögezte le szombaton Mamaián Viorica Dăncilă pártelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának (CExN) ülését követően.

„Ha nem megy át a kormányátalakítás, a kormány a régi formában mard, ez nem jelent kormányváltást.(...) Ha átmegy egy bizalmatlansági indítvány a parlamentben, az valóban azt jelenti, hogy nincs többségünk, és ellenzékbe kell vonulnunk” – magyarázta a miniszterelnök.

Viorica Dăncilă elmondta: egyelőre nem döntöttek arról, hogy mikor kérnek bizalmi szavazást a parlamentben.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt mondta, hogy „nagyon jól” működik a kormány ügyvivő tárcavezetőkkel is.

A PSD elnöke közölte: az országos végrehajtó bizottság nem hozott döntést a kormányátalakítással kapcsolatban.

Úgy fogalmazott: „nem prioritás” Victor Pontával tárgyalni, őt hagyják „arroganciájával és hazugságaival”. (Agerpres)