Ha a párt azt kéri tőle, indulni fog a novemberi államelnök-választáson – jelentette ki csütörtökön a DC Newsnak adott interjúban Viorica Dăncilă. A kormányfő hozzátette: egyelőre azon az állásponton van, hogy „más mögé áll be segíteni”.

A miniszterelnöktől többek között azt kérdezték, nem az lenne-e a természetes, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke legyen az alakulat államfőjelöltje, még akkor is, ha éppen a miniszterelnöki tisztséget tölti be.

„Ezzel egyelőre nem számoltam, úgy gondoltam, hogy lesz jelöltünk, és én miniszterelnökként és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként minden erőmmel támogatom, hogy megnyerje az elnökválasztást. De nem szeretném, ha gyávának hinnének. Ha a párt ezt kéri tőlem, akkor elfogadom, amit a párt mond, de pillanatnyilag úgy vélem, az lenne a jó, hogy legyen egy jelöltünk, és én őt támogassam. Számunkra fontos, hogy olyan ember mögé sorakozzunk fel, aki élvezi a párt bizalmát, akit minden területi szervezet támogat, aki egy bizalomhullámot hoz létre nemcsak tagságunk és szimpatizánsaink körében, hanem a többi polgár körében is, mert én egy jó eredményre számítok” – válaszolt Dăncilă.

Kifejtette: a párt képes erős kampányt szervezni, ugyanakkor elismerte, „talán hibáztak”, amikor nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy megszólítsák a fiatalokat, a multinacionális vállalatok alkalmazottjait és a külföldön élő románokat.

Agerpres

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz! Se nem tudó, se nem tudás, inkább tudós!

    Válasz
    • Tóducz

      Se, se.

      Válasz
  2. Tóducz

    Aki mindenre jó, az semmire se!

    Válasz
  3. Tóducz

    antal m., a tudásnak nincsenek ismeretei. a tudó embernek vannak!

    Válasz
  4. antal m.

    Nem a jelölés fontos, hanem a tudás ismeretei!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük