Fotó: capital.ro

Romániai látogatásra hívta meg Viorica Dăncilă kormányfő Ferenc pápát pénteki, vatikáni látogatása alkalmából. A Szentatya azt felelte, hogy jövő év elején ellátogat országunkba.

A román miniszterelnök az Antena 3 televíziócsatornának nyilatkozott erről pénteken. „Meghívtam a pápát, és azt válaszolta, hogy jövő év elején Romániába látogat” – mondta Viorica Dăncilă.

A kormányfőt pénteken privát audiencián fogadta a katolikus egyház vezetője. A beszélgetés során a Szentatya gratulált ahhoz, hogy Dăncilă az első női miniszterelnök Romániában, és afelől érdeklődött, hogy érez-e magában erőt kitölteni mandátuma idejét. 'Határozott igennel feleltem' – idézte fel a miniszterelnök a pápával folytatott beszélgetést.

A kormányfő arról beszélt Ferenc pápának, hogy szeretné, ha Romániában kevesebb lenne a széthúzás, és ha „a csúnya szavakat szépekkel helyettesítenék.” „Szeretném, ha nem lennék több széthúzásnak tanúja a nemzedékek között, a társadalmi, szakmai kategóriák között” – mondta Viorica Dăncilă a Vatikánban. A miniszterelnök elmondása szerint a pápa arra is kíváncsi volt, hogy Romániában egyetértés van-e a katolikusok és az ortodoxok között. „Igennel feleltem, ugyanis biztos vagyok ebben, hiszem is, és láttam is ezt” – jelentette ki a kormányfő.

Dăncilă azt is elmondta, milyen ajándékokat kapott a Szentatyától: egy kisplasztikát, amely a jó győzelmét jelképezi a rossz fölött, három könyvet és a pápa üzenetét a békéről. „Valóban a lelkemhez szóló ajándékok ezek” – tette hozzá.

A román kormány vezetője bevallotta: lámpalázat érzett a pápával való találkozás előtt, de Őszentsége nagyon barátságos hangnemben beszélgetett vele, és érdeklődő kérdései következtében a félórásra tervezett audiencia 45 percesre húzódott.

Agerpres