Viorica Dăncilă kormányfő kedd este gratulált Teodor Meleşcanunak a szenátuselnöki tisztségbe való megválasztásáért, hangsúlyozva, a felsőházban adott voks azt bizonyítja, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) továbbra is többsége van a parlamentben.

„Gratulálok Teodor Meleşcanu úrnak a szenátuselnöki tisztségbe való megválasztásához! A mai szavazás bizonyítja, hogy a PSD-nek továbbra is többsége van a parlamentben, és, ahogyan azt a tegnap (hétfő – szerk. megj.) este is mondtam, van bátorságunk bizalmi szavazás elé állni egy új kormánnyal” – írta Dăncilă Facebook-bejegyzésében.

A PSD elnöke azt állítja ugyanakkor, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetségének „csak egy szűk csoportja” döntötte el a kormánykoalícióból való kilépést, és Meleşcanu megválasztása a felsőház élére azt bizonyítja, hogy az ALDE tagjai között „sok felelősségteljes ember van”, akik folytatni kívánják a kormány munkáját, mindazt, amit közösen vállaltak az állampolgárok előtt.

A felsőház keddi plénumülésén Teodor Meleşcanut, az ALDE szenátorát választotta meg 73 támogató vokssal a szenátuselnöki tisztségbe. Alina Gorghiu, Meleşcanu ellenlábasa a második választási fordulóban 59 szavazatot kapott. Két szavazat érvénytelen volt. (Agerpres)

5 hozzászólás

  1. Pianista

    Ne bántsátok DÁN CSILLÁT ! Ö a miénk.

    Válasz
  2. Tóducz

    Egy valódi, igazi majom tartja lázban az egész Bukarestet!

    Válasz
  3. antal m.

    Egy politikai törtető megjátszás!

    Válasz
  4. Tóducz

    Ha Carageale élne, milyen remek romák komédiák megírására lenne nyersanyaga!

    Válasz
  5. Tóducz

    Romák politikai bohózat.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük