2020. június 13 és 14-én a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a kézdiszentléleki Polgármesteri Hivatal közös szervezésében évről-évre megrendezésre kerülő Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója virtuális térbe költözik.

Bár Felső-Háromszék oltárhegye üresen áll majd és elmaradnak a szárnypróbálgatások meg a viszontlátás öröme, közösségünk, a 14 éves múltra visszatekintő „családunk” összetartóbb, mint valaha. A közös, életcélokat és életutakat meghatározó kultúra, valamint a néptánc szeretetének láthatatlan fonala összeköt bennünket. Kulturális örökségünk: néptáncaink, népdalaink, népzenénk és népi gyermekjátékaink a magyarság közös és oszthatatlan tulajdonai. Táncaink őrtüzével és népdalaink harangszavával hirdetjük, hogy voltunk, vagyunk és leszünk!

Idén, Háromszék mellett Arad, Bákó, Beszterce, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Maros, Szeben, Szilágy és Temes megyék tánccsoportjai is bemutatkoznak, de érkeztek felvételek Magyarországról, Udmurtföldről, Vajdaságból és Felvidékről is. A virtuális találkozón bár a néptáncé lesz a főszerep, helyet kapnak a hagyományos programpontok is: gyerekműsorok, kézműves foglalkozás, baranta bemutató és a felnőtteknek szóló népzenei koncert sem marad el.

S bár idén nem a tábortűz mellett szól tovább a zene, nem csattognak a csizmák és nem pörögnek a szoknyák, büszkék vagyunk népi kultúránk gazdagságára, jövőjére. Szeretettel várunk mindenkit szombaton és vasárnap a fesztivál Facebook oldalán (https://www.facebook.com/Perkotanctalalkozo/), hogy egymástól távol, de lélekben együtt ünnepeljük a magyar néptáncot, éljük át annak örömét!

Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa