Tüntetés szeptember 6-án – Nagy Henrietta: félünk, de nem fogunk meghátrálni / Fotó: 3szek.ro

A román állami hatóságok keresik a módját a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott marosvásárhelyi iskolaépületek visszaállamosításának – írja tegnapi számában a Krónika, csokorba foglalva azokat a lépéseket, amelyeket a hatóságok Marius Pașcan parlamenti képviselő szeptemberi megkeresése nyomán tettek.

A Népi Mozgalom Párt Maros megyei politikusa szeptember közepén arra kérte Lucian Goga Maros megyei prefektust és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert, hogy nyújtsanak be rendkívüli felülvizsgálati kérelmet a legfelsőbb bíróságra az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeinek visszaszolgáltatása ügyében. Pașcan – aki korábban Maros megye prefektusa volt – a korrupcióellenes ügyészség álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentése alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, ám az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre.

Ennek ellenére Lucian Goga szeptemberben a belügyminisztérium hivatalos álláspontját és beleegyezését kérte a rendkívüli felülvizsgálati kérelem benyújtásához, a tárca jogi főosztálya pedig arra a következtetésre jutott, hogy az ügyészség nem végezte jól a dolgát, amikor az elévültség kifogásával szabadult meg a rá háruló feladattól, és újabb feljelentést szorgalmazott a restitúció ügyében.

A belügyminisztérium jogászai úgy látják: ha a büntetőjogi eljárás nem vezet eredményre, polgári keresettel lehet folytatni a pereskedést a visszaszolgáltatás érvénytelenítéséért. A minisztériumi véleményezés alapján Goga arra a következtetésre jutott, hogy ebben csupán Marosvásárhely polgármesteri hivatala illetékes, és felszólította, hogy indítsa be a perújrafelvételt, ugyanakkor felkérte a korrupcióellenes ügyészséget, hogy támogassa a perben a polgármesteri hivatalt, amelynek  jogászai  még keresik, hogy mit tegyenek.

Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd a lapnak elmondta: a visszaszolgáltatási határozatot Marosvásárhely polgármestere egyszer már megtámadta a bíróságon, ám ennek a pernek a végén a restitúció törvényességét állapította meg a legfelsőbb bíróság. Rendkívüli esetekben lehet perújrafelvételt kérni, de csak ha olyan – a jogi helyzetet befolyásoló – dokumentum kerül elő, amelyet az egyház visszatartott.

Az ügyvéd az elbirtoklás lehetőségét is megemlítette: a törvény szerint ugyanis az egyházat illeti az az ingatlan, amellyel már több mint tíz éve rendelkezik.

Háromszék