Visszavonul a politikai pályától Morvai Krisztina, korábbi jobbikos, későbbi független európai parlamenti képviselő. A döntést facebook-ján jelentette be.

Bejegyzésében először megköszönte a volt férje, egyben két lánya édesapjának, Baló György televíziós műsorkészítőnek elhunyta alkalmából kapott támogató üzeneteket, majd arról írt, hogy két hét múlva, képviselői mandátuma lejártával visszavonul a politikai pályától.

"Lezárul az életemnek az a szakasza, amely a 2006. október 23-i rendőri brutalitások megtapasztalásától mostanáig tartott. Igyekeztem tisztességgel szolgálni a Hazámat. Mindent „beleadtam” amire képes voltam. Csodálatos emberekkel, remek „csapattal” dolgozhattam együtt – nélkülük nem ment volna... Hiányozni fognak a munkatársaim és hiányozni fognak Önök, akik mellettem voltak az évek során, ki végig, ki rövidebb ideig."

Morvai egyébként 2018-ban egy interjúban arról beszélt, hogy anyapártja, a Jobbik, melynek színeiben először került az Európai Parlamentbe, szerinte elárulta a múltját és gyurcsányista lett, a Fidesz viszont következetesen nemzeti politikát folytat, ezért támogatja ma már inkább a kormánypártot.

Mráv Noémi / Euronews