Tizenkét vitézzel gyarapodott a Vitézi Rend hadsora. Az anyaország több régiójából érkező jelölteket a kovásznai belvárosi református templomban avatták a hétvégén. A ceremóniát v. Székely Róbert vezette, aki a mobiltelefonok kikapcsoltatása mellett azt is tudatta a jelenlévőkkel, hogy fényképezés, videózás csak a rendezők utasításai szerint lehetséges.

Az eseményen igét hirdetett ft. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Egyházmegye esperese, közreműködött az egyházközség férfidalárdája.

A Szent korona körül zajlottak az események

Az ünnepség szombaton pontban tizenegy órakor kezdődött, a Szent Korona, a Zászló, a Vitézi Rend központi törzse képviselői és az avatandók bevonulásával. Vitéz Székely Zsolt, a Vitézi Rend főkapitánya köszöntőbeszéde után elismeréseket adott át az érdemeseknek.

Ugyanezt tette v. Szabó Ferenc, az Egyesült Királyságban működő 56-os szervezetek szövetségének elnöke és v. Kertész József is, aki a székesfehérvári országzászló emlékplakettjével jutalmazta a legjobbakat. A székely himnusz és a magyar hiszekegy után v. Székely Róbert Imre orbaiszéki őrmester szólt az egybegyűltekhez, többek között a vitézi rend fontosságát hangoztatva.

Az avatandó vitézek jobb kezüket felemelve mondták végig az eskü szövegét, majd pallossal avatták fel őket. V. Benedek Farkas Péter főszékmester kezdésként a pallos lapjával háromszor ütött a pajzsra, majd a zsámolyra térdelt vitézeket v. Székely Zsolt avatta fel ugyancsak a pallossal.

Az újonnan avatottak nevében v. Gergely Lajos mondott köszönetet, Gábor Anna nemzetes asszony az ünnepi alkalomra szánt dallal lépett fel, v. Siklósi András verssel szerepelt. Az ünnepség a Szózat és a Himnusz eléneklésével fejeződött be, a résztvevők állva tisztelegtek a korona, a zászló, a pajzs és pallos kivonulása előtt.

Bokor Gábor / Háromszék

8 hozzászólás

  1. Ginko

    Pihent emberek gittegylete.

    Válasz
  2. antal m.

    És,…- jól le Vítézlettünk!

    Válasz
  3. Sanya4

    Ennyi vitez/nm meg a vilagon nincs, mint nalunk.

    Válasz
  4. Tóducz

    Há kik voltak az “érdemesek”? Vitéz Markó, Vitéz Kelemen, Vitéz Bojboj, Vitéz Borbély (Frizér) Vaszi, Vitéz Frunda, Vitéz Tamás, Vitéz UDMR?

    Válasz
    • Tóducz

      Elnézést, Vitéz Márton Árpádot kifelejtettem!

      Válasz
    • Dobai

      Javasolom Andrew von Tóducz aus Mikhaus vitézzé avatását még ma,
      mert holnap már túl késő lesz.
      Tisztelettel, egy hegyitengerész.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves hegyi tengerész úr, az Endre nem András, még a névnapjuk sincs egy napon. Tisztelettel.

        Válasz
      • Sorok-Soros

        Ha szavazas lesz ,tamogatom. Egy hegymaszogyalogos.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük