A Történelmi Vitézi Rend több éves kihagyás után idén ismét megszervezte közösségerősítő bálját. Mivel három éve szoros, baráti kapcsolatot ápolnak a nagyszántói református egyházzal és annak lelkipásztorával, úgy döntöttek: január 18-án Nagyszántón rendezik meg idei jótékonysági báljukat, melynek létrejöttét Bors község polgármesteri hivatala is támogatta.

A településre érkező vendégek Nagyszántó kulturális emlékeiből is ízelitőt kaptak. Az önkormányzat által példásan felújított Jósa kúriában Szilágyi Irén, helyi kötődésű iparművész alkalmi kiállításán gyönyörű szűröket és szűrrátétes pelerineket csodálhattak meg, valamint a pár éve, az önkormányzat és az egyház együttműködésében létrejött falumúzeumot, amely azóta is folyamatosan gazdagodik.

A bált rövid istentisztelet előzte meg a helyi református templomban, a vitézekből, huszárokból és kuruc hagyományőrzőkből felsereglett vendégek jelenlétében. Fábián Tibor lelkipásztor az Efézus 6,10-13 alapján tartott igehirdetésében röviden ismertette a Vitézi Rend és a nagyszántói eklézsia közötti három éve tartó gyümölcsöző kapcsolatot, annak szoborparkban megvalósult eredményeit, melyet maga a bál koronázott meg, és amelyhez a lelkes református hívek is segítő kezet nyújtottak. Egyben erőteljesen figyelmeztetett az összefogás fontosságára, hiszen idén önkormányzati választás következik, az anyaországban pedig folytatni kell a nemzetépítő munkát 2022 után is. Mint mondta: Európa sorsa eldőlni látszik, a zsidó-keresztyén értékek feladásával, de a keresztyén Magyarország nem bukhat el.

Ezt követően a vendégsereg méltóságteljes zászlós felvonulásban érkezett a helyi kultúrházba, ahol Dr. Geréb Miklós megbízott törzskapitány konferálásában kulturális műsor, köszöntő beszédek és kitüntetések nyitották meg a bált. A szervező Vitézi Rend részéről Hunyadi László főkapitány mondott ünnepi nyitó beszédet, melyben a Kárpát-medence együtt lakó népeinek barátságát, szövetségét szorgalmazta.

Bors község részéről Bátori Géza polgármester üdvözölte a megjelenteket, aki első perctől önzetlenül támogatta az esemény létrejöttét. Beszédében röviden ismertette a Vitézi Rend megalakulására és a magyar társadalomban betöltött meghatározó szerepére. Nagy közönségsikert aratott a borsi Galagonya néptánc együttes, valamint a szentjobbi Vadvirágok asszonykórus fellépése. Csakúgy Meleg Vilmos színművész, aki erdélyi költők verseit szavalta, a rá jellemző mély átéléssel.

Az est fénypontjának nevezhető az a momentum, amikor a Magyar Koronaőrök Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend hathatós közreműködésével, ünnepélyesen átadta a szentjobbi huszár hagyományőrzőknek azt a Szent Korona szobrot, melyet márciusban avatnak fel Szentjobbon. Amint Zatykó Jácint szentjobbi RMDSZ-es alpolgármester, a szentjobbi küldöttség részéről köszönő beszédében megjegyezte: településükön méltó helyre kerül a Szent Koronát mintázó alkotás, hiszen évszázadokig őrizték Szent István király jobbját és maga Szent László nevezte el az egykori Berekist mai nevén Szentjobbnak.

Ezt követően pedig már valóban kezdődhetett a bál, a felhőtlen, hajnalig tartó szórakozás, ahol a kiváló székelyföldi Nyárádmenti bakák nevű együttes húzta a talpalávalót. Asztalra kerültek a finom helyi disznótoros étkek, a vidék egyik legfinomabb húslevese, a jó borok, válogatott sütemények. A késői órákban következett a számos nyereményt tartalmazó tombolahúzás.

Az egyesület Dani Éva református gondnokot kérte fel az étkezés megszervezésére és elkészítésére, hiszen ő és baráti társasága évek óta szinvonalas Márton-napi és farsangi bálokat szervez. A segítő csapat pedig önzetlenül, lelkes munkájával járult hozzá a bál sikeréhez

Hajnalban a búcsúzó vendégsereg lelkesen ígérte, hogy Nagyszántó jóhírét viszi a Székelyföldtől Budapestig, számos magyarok lakta településre. A helyiek pedig napokig elismerően emlegették: „Ilyen esemény nem volt még Nagyszántón!”

A Történelmi Vitézi Rend, hálából a helyi segítők áldozatos munkájáért, adománnyal segítette a nagyszántói gyülekezetet, és hálásan köszöni Bors község polgármesteri hivatala, személyesen Bátori Géza polgármester támogatását.

Fábián Tibor