Rédli András, Bányai Zsombor, Peterdi András, Berta Dániel / Fotó: vasassc.hu

Az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőrcsapat a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban.

A Rédli András, Bányai Zsombor, Berta Dániel, Peterdi András összeállítású válogatott a dél-koreaiaktól elszenvedett negyeddöntős vereség után szoros mérkőzésen egy tussal nyert a kínaiak ellen, majd a helyosztón simán verte az olaszokat.

Előbbi összecsapáson az elején hátrányba kerültek a magyarok, majd Rédli a hatodik asszóban egy 7-2-es győzelemmel fordított, és onnan már minden párharc végén – ha szűken is, de – megvolt az előny. Az utolsó mérkőzésen jó kezdés után a közepe alakult szorosabban, de aztán újabb magyar győzelmek következtek, így végül 13 tusra nőtt a különbség.

A kínaiak ellen Rédli plusz hármas, Bányai plusz egyes, Berta mínusz hármas, az olaszokkal szemben pedig Rédli plusz nyolcas, Bányai plusz ötös találati aránnyal zárt, míg Berta annyi tust adott, amennyit kapott.  A csapat negyedik tagja nem vívott ezen a két mérkőzésen.

A férfi párbajtőrözők versenye szerdán kezdődött, amikor a magyarok két győzelemmel biztosították helyüket a negyeddöntőben.

Eredmények (a vb honlapjáról):
férfi párbajtőr csapatverseny:
–––––––––––––––-
az 5-8. helyért:
Magyarország-Kína 30-29
az 5. helyért:
Magyarország-Olaszország 33-20

korábban:
negyeddöntő:
Franciaország-Egyesült Államok 45-44
Svájc-Olaszország 36-35
Koreai Köztársaság-Magyarország 45-36
Oroszország-Kína 40-23

szerdai eredmények:
a 32 között:
Magyarország-Finnország 45-23
a 16 között:
Magyarország-Japán 26-25

további eredmények:
elődöntő:
Svájc-Franciaország 45-38
Koreai Köztársaság-Oroszország 45-35
a 3. helyért:
Oroszország-Franciaország 45-35
döntő:
Svájc-Koreai Köztársaság 36-31

A végeredmény: 1. Svájc (Max Heinzer, Lucas Malcotti, Michele Niggeler, Benjamin Steffen), 2. Koreai Köztársaság (Dzsung Dzsin Szun, Kvon Joung Dzsun, Park Szang Joung, Park Kjoung Du), 3. Oroszország (Szergej Bida, Nyikita Glazkov, Szergej Hodosz, Pavel Szuhov), ... 5. Magyaroroszág (

)

MTI