Új alapokra helyezheti a Hold felderítését az a friss kutatási eredmény, amely alapján vízjég található a Hold felszínén. Erről a NASA igazgatója beszélt a Reuters hírügynökségnek. A Donald Trump által áprilisban kinevezett Jim Bridenstine szerint ez a tény megkönnyíti annak az elnöki elvárásnak a teljesítését, hogy a Hold felfedezése fenntartható módon történjen.

— Annak a szerkezetnek, aminek az építésén dolgozunk, egy részét nem csak újrahasználható rakétaként fogjuk alkalmazni, hanem a Föld és Hold között közlekedő szerkezet minden egyes elemét újrahasznosíthatónak tervezzük – mondta.

A valószínűleg ősi eredetű vízjeget a Hold északi és déli sarkán figyelték meg a kutatók, akik a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban publikálták a tanulmányt.

Bridenstine szerint a víz jelenléte energiaforrást jelenthet a rakéták közlekedése szempontjából is. A készülő szerkezetek pedig nem csupán a Hold, hanem a Mars felfedezésére is képesek lesznek.

— Az ok, amiért a Holdra megyünk, az, hogy csökkentsük a kockázatot, kipróbáljuk a képességeinket és a technológiát, hogy aztán az egészet átvigyük a Marsra. Ez a leggyorsabb és a leghatékonyabb út a Marsra – tette hozzá.

Donald Trump tavaly decemberben jelentette be, hogy a NASA első feladatai között lesz újra embert küldeni a Holdra. A következő évtized tervei között szerepel egy, a Hold körüli pályán keringő űrállomás megépítése is.

Euronews