Budapest, 2019. március 12.A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetõjét 2019. március 12-én.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Konstruktívnak minősítette a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Manfred Weber ugyanakkor hozzátette: Orbán Viktorral sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.

Vannak alapvető értékek, amelyeket az EPP minden tagpártjának, így a Fidesznek is tiszteletben kell tartania – mondta a Dohány utcai zsinagógában tett látogatásakor Manfred Weber. Leszögezte: az EPP nem a hatalomról vagy a méretről szól, első számú elve az, hogy megfeleljen az alapelveknek.

A felek között egyelőre folyik a párbeszéd – mondta, hozzátéve: ezért nem is tud arra mit mondani, hogy az EPP milyen konkrét lépéseket tesz a közeljövőben.

Manfred Weber elmondta: a pártcsalád 80 tagból áll, közülük 13 kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. A politikus mindegyik tagpárttal beszélni akar.

Kedvező fejleménynek nevezte, hogy Orbán Viktor tudomásul vette, a Brüsszel- és Európai Unió-ellenes plakátkampányt az EPP nem tartja elfogadhatónak, ezért az nem is fog folytatódni.

A Fidesznek minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie, el kell távolítani a Brüsszel-ellenes plakátokat és garantálnia kell, hogy a jövőben sem lesznek ilyen kampányok – mondta Manfred Weber.

A politikus kitért arra is, hogy jó megoldásnak tartaná, ha a magyar kormányfő bocsánatot kérne azokért a problémákért, amelyeket az EPP más pártjainak okozott.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője három fő problémát nevezett meg Magyarországgal kapcsolatban: az ország ellen az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, a Magyarország ellen az európai bíróságokon zajló kötelezettségszegési pereket és a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét.

Legfontosabbnak a CEU ügyét nevezte, amelyről leszögezte: a tudomány szabadsága alapvető érték az EU-ban, ezért is beszélt az egyetem igazgatójával, mielőtt Orbán Viktorral találkozott. Olyan lehetőséget keresnek, amely garantálja: Budapesten a jövőben is hozzá lehessen jutni majd amerikai diplomához.

Elmondta: ennek érdekében tárgyalt a Müncheni Műszaki Egyetemmel, a BMW-vel és amerikai egyetemekkel, hogy új tanszékek finanszírozásával Budapesten maradhasson a CEU.

Kérdésre válaszolva nyomatékosította, hogy nem fog spekulálni a március 20-ai, a Fidesz kizárásáról szóló EPP-s szavazásról. Újságíróknak úgy fogalmazott: meg fogják látni, hogy az elkövetkező napokban hogyan lép Orbán Viktor.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mik Európa értékei, Manfred Weber azt mondta, a szabadság. A szabadság abban, ki hogyan éli életét, milyen a szexuális beállítottsága, milyen vallást követ – tette hozzá.

A politikus, miután a zsinagóga kertjében, az Emanuel-emlékfánál elhelyezte az emlékezés kövét, azt mondta, "azért vagyok itt, hogy világossá tegyük": amikor európai politikával foglalkozunk, figyelembe vesszük a kisebb közösségeket is.

Hozzátette: egész Európában növekszik az antiszemitizmus, és a politikusoknak egyértelműen ki kell állniuk amellett, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását. Manfred Weber örömét fejezte ki, hogy Magyarországon erős zsidó közösség van, amely fejlődik.

MTI