Felháborító, ugyanakkor elfogadhatatlan gyakorlat, hogy az Európa Parlamentben egyesek új szabályértelmezést hozhatnak csak azért, hogy igazuk legyen, a keddi parlamenti vita hangneme és a szerdai szavazás menete is arra világít rá, hogy kettős mércét alkalmaznak Magyarország esetében – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője írásbeli szavazatmagyarázatában. Véleménye szerint az EP-képviselők többsége nem a Sargentini-jelentésről szavazott, a mostani durva megosztottság végzetes következménnyel járhat, egyre jobban elmélyülnek a két tábor között tapasztalható szakadékok.

Azért szavaztam a Magyarországot alaptalanul elítélő Sargentini-jelentés ellen, mert az nem más, mint egy újabb felvonás abból a magyarellenes-sorozatból, amely az Európai Parlamentben zajlik most már évek óta. 2015-ben a migrációs válság kirobbanása volt a vízválasztó pillanat, mára teljesen egyértelműen látszik, hogy az EP-képviselők többsége nem a Sargentini-jelentésről szavazott. Ma már nyilvánvaló, hogy a nyitott, gátak nélküli bevándorlást szorgalmazók tábora csapott össze a migrációt törvényes alapokon kezelő, szabályozni kívánó oldal képviselőivel. A tegnapi parlamenti vita hangneme és a mai szavazás menete is arra világít rá, hogy kettős mércét alkalmaznak Magyarország esetében” – emelte ki Winkler Gyula. Szerinte ennek a kettős mércének a csúcspontja az EP jogi bizottságának döntése volt, ugyanis pár nappal ezelőtt jelentették be, hogy megváltozott a kétharmados többség kiszámításának módozata. „Ma már nem az összes érvényesen leadott szavazatot veszik figyelembe, hanem csak az igen és nem szavazatok számítanak, a tartózkodókat nem számolják bele. A Sargentini-jelentés mellett leadott 448 igen szavazat csakis ennek az előzménytelen jogi procedúrának köszönhetően képez kétharmados többséget. Felháborító, ugyanakkor elfogadhatatlan gyakorlat, hogy az Európa Parlamentben egyesek új szabályértelmezést hozhatnak csak azért, hogy igazuk legyen. Ez a fajta durva megosztottság végzetes következménnyel járhat, mert sajnos az uniót szétrepesztő szakadékok elmélyülését idézi elő” – hangsúlyozta az EP-képviselő.

Az Európai Parlament plénuma kedden vitatta meg és szerdán szavazott a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről. A plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

Winkler Gyula