A Marosvásárhelyi Diáknapok mára valami több lett, mint egyetemistákat megszólító játékos megmérettetés, igazi fesztivállá nőtte ki magát.

A négynapos esemény idén 21. alkalommal kerül megrendezésre május 2-5. között a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében.

A Diáknapok szervezői idén újra azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az eddigieknél is színesebb, mozgalmasabb és emlékezetesebb programot állítsanak össze.

Az idei – Gyűrűk Ura köntösbe öltöztetett –  kiadás alapjaiban a hagyományaihoz igazodik: napközben mintegy 1500 egyetemistát megmozgató sport-, ügyességi-, logikai- és csapatjátékok várják a résztevő csapatokat.

Esténként a fesztivál kapui megnyílnak minden szórakozni vágyó számára.

Az érdeklődők olyan népszerű magyarországi fesztivál zenekarokat hallhatnak élőben játszani, mint az Irie Maffia, Punnany Massif, Halott Pénz.

Fellép majd a hazai tehetségkutatóban feltűnt Vizi Imre és együttese, a Vizi & Band, az erdélyi zenekarok közül pedig a FUNKorporation, a No Sugar, az Ego Sum, valamint a 4S STREET koncertjét élvezhetik a résztvevők.

A koncertek befejeztével sem ér véget az este: DJ Budai, DJ Shiver, DJ Rosso Bruno, DJ Thomas Pcz és DJ Andrei Chelbezan biztosítják majd a fergeteges hangulatot a GoKart-pályán.

A bérletek elérhetőek az MMDSZ és a msHÖK irodákban, bővebb információk az esemény Facebook és weboldalán. (sajtóközlemény)