XXIV. BÁNSÁGI MAGYAR NAPOK
2019. május 9-19.
MŰSOR

Május 9., csütörtök

18 óra – TEMESVÁR – Helios Galéria (Opera tér)

– SZENTENDRÉTŐL TEMESVÁRIG – AKNAY JÁNOS MŰVEI A SZEPESSY-GYŰJTEMÉNYBEN – Aknay János, Kossuth-díjas magyar festő és szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (Magyarország) kiállításának megnyitója. A tárlatot méltatja: Novotny Tihamér művészeti író (Magyarország). Közreműködik Magyari Etelka, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze.

19.30 óra – TEMESVÁR – Bolyai János Szakkollégium (Drăgălina sugárút 9. sz.)

– MEGLEPETÉSFILM – 2018-as magyar filmalkotás (megtörtént események alapján készült történelmi thriller) levetítése.

Május 10., péntek

9.30-12 óra – TEMESVÁR – Bartók Béla Elméleti Líceum

– FÁK ÉS MADARAK NAPJA – játékos környezetvédelmi program az elemi osztályok számára.

17 óra – TEMESVÁR – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, felső előcsarnok

– PALIKATÚRÁK – Léphaft Pál újvidéki (Szerbia) karikaturista, újságíró kiállításának megnyitója. Szervező: a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet.

18 óra – SZAPÁRYFALVA – a református templom kertje

– JURTA (honfoglalás előtti magyar lakóépület) felállítása, bemutatása. Népdal és ősi énekek tanulása dobkísérettel, zenés foglalkoztató a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület szervezésében.

18.30 óra – TEMESVÁR – Bolyai János Szakkollégium (Drăgălina sugárút 9. sz.)

– A FÉRFIAK KÜLÖNLEGES FONTOSSÁGA A XXI. SZÁZADBAN (IS) – Bedő Imrének (Magyarország), a Férfiak Klubja alapítójának előadása a férfi- és apa-minta párkapcsolati és család-beli szerepéről.

Május 11., szombat

09-11 óra – SZAPÁRYFALVA – a református templom kertje

– BARANTA (hagyományos magyar harcművészet), foglalkoztató és bemutató a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület szervezésében.

10 -12 óra – TEMESVÁR – Bartók Béla Elméleti Líceum
– CSALÁDI SPORTNAP kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

17 óra – IGAZFALVA – református templomtér
– JURTA (honfoglalás előtti magyar lakóépület) felállítása, bemutatása. Népdal és ősi énekek tanulása dobkísérettel, zenés foglalkoztató a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület szervezésében.

19 óra – LUGOS – Grozăvescu Színház, színpadtér
– Görgey Gábor: WIENER WALCZER, bűnügyi komédia, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása. Rendező: Szász Enikő.

19-22 óra – TEMESVÁR – Capcana klub (Nicolae Titulescu sétány 5. sz.)
– ÉVADZÁRÓ TÁNCHÁZ minden népzene- és néptánc-kedvelő részére, korosztálytól függetlenül. Zenél a magyarországi Suttyomba zenekar. Szervező: az Eszterlánc Kulturális Egyesület.

19 óra – TEMESVÁR – Banatul Filharmónia, Capitol terem (C. D. Loga sugárút 2. sz.)

– SZEGED TROMBONE ENSEMBLE (Magyarország) – rendkívüli hangverseny, a Banatul Filharmóniával együttműködésben. Műsoron: Beethoven: Egmont Overture, Viadana: La Bolognese, Wagner: Elsa Procession to the Cathedral, Tchaikovsky: February, Biebl: Ave Maria, Cook: Bolivar meets Granados & Marcello, Mogyi: Axel's Symphony, Zimmer: Jack Sparrow.

Május 12., vasárnap

09-12 óra – IGAZFALVA – református templomtér

– BARANTA (hagyományos magyar harcművészet), foglalkoztató és bemutató a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület szervezésében.

10 óra – NAGYSZENTMIKLÓS – katolikus templom

– NÉKED SZÓL EZ A DAL – a temesvári Bartók Béla Vegyeskar Anyák-napi műsora.

14 óra – PUSZTAKERESZTÚR – katolikus templom

– NÉKED SZÓL EZ A DAL – a temesvári Bartók Béla Vegyeskar Anyák-napi műsora.

16 óra – TEMESVÁR – Dóm tér-Szabadság tér-Opera tér

– A néptánc-gálán résztvevő csoportok utcai felvonulása népviseletben, zenekari kísérettel.

18 óra – TEMESVÁR – Banatul Filharmónia, Capitol terem (C. D. Loga sugárút 2. sz.)

– HAGYOMÁNYKERESŐBEN néptánc-gála – Fellép: a Pro Folk Egyesület Nagybokréta, Kisbokréta, Nagymorzsa, Kismorzsa és óvodáskorú tánccsoportja illetve citerazenekarai, a temesvári Eszterlánc Kulturális Egyesület Eszterlánc, Százszorszép, Tűzkerék, Lármafa valamint Aprókák csoportja (mindannyian a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum növendékei), a végvári Csűrdöngölő, Szederinda és Rece-Fice hagyományőrző együttes, az újszentesi Butykos, a dettai Margaréta és a zsombolyai Délibáb tánccsoport. Meghívott: a Szeged Táncegyüttes, kísér: a Suttyomba Zenekar (Magyarország).

Május 13., hétfő

10 óra és 11,30 óra – TEMESVÁR – Merlin Bábszínház terme

– AZ ARANYSZŐRŰ BÁRÁNY – interaktív magyar népmese, a Magyar Népmese Színház (Magyarország) előadása óvodásoknak, előkészítő osztályosoknak.

– MIRKÓ KIRÁLYFI – magyar népmese – a Magyar Népmese Színház (Magyarország) előadása kisiskolásoknak.
Május 14., kedd

15 óra – TEMESVÁR – Bolyai János Szakkollégium (Drăgălina sugárút 9. sz.)

– ÉLET A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT – ifjú kutatók tehetséggondozó programja – zárókonferencia az Integratio Alapítvány szervezésében.

17 óra –TEMESVÁR – Művészetek Háza, Pygmalion kiállító terem (Augustin Pacha utca 8. sz.)

– GICCSNOSZTALGIA – Kocsis Rudolf temesvári képzőművész egyéni kiállításának záró-rendezvénye. A kiállítást méltatja Szekernyés János, művészeti író. Közreműködnek: Makkai Gergely, Andrássy Tamás és Kuglis Albert, a Bartók Béla Elméleti Líceum növendékei.

18 óra – TEMESVÁR – Szépművészeti Múzeum (Dóm tér 1. szám)

– VISSZATEKINTŐ – Szakáts Béla temesvári szobrászművész egyéni kisplasztika tárlatának megnyitója a Szépművészeti Múzeum barokk termében. A kiállítást méltatja Robert Șerban, művészettörténész. Közreműködik: Bakos Zsuzsanna, a Temesvári Nyugati Egyetem Zeneművészeti Karának mesterszakos hallgatója és Melitta Neag, doctorandus zongoraművész. A tárlat a múzeum földszinti kiállítótermeiben látható.

Május 15., szerda

16 óra – TEMESVÁR – a Polgármesteri Hivatal kiállító terme (Victoriei tér 2. sz., a Prospero üzlet mellett)

– A HULLADÉK ÚJRAÉRTELMEZÉSE – a Temesváron élő/dolgozó hivatásos magyar képzőművészek közös kiállításának megnyitója. A tárlatot méltatja Szekernyés János művészeti író.

19 óra – TEMESVÁR – MáriaTerézia-bástya (Martin Luther utca 4. sz.)

– TAVASZI DALLAMOK – Válogatás az opera- és operett-irodalom gyöngyszemeiből. Fellépnek: Szabó Dóra, szoprán, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hallgatója és András Gábor Róbert, tenor, a Temesvári Nyugati Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója. Zongorán közreműködik Kerényi Mariann zongoraművész (Magyarország).

Május 16., csütörtök

16 óra – SZEGED – a Csongrád Megyei Kormányhivatal aulája

– KÉPZELETVILÁG – Szücs Petra 8 éves rajztehetség, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum első osztályos növendékének kiállítása a Külhoni magyar gyerekek éve program keretében. Közreműködnek: Borbély Apor, Makkai Gergely, Andrássy Tamás és Kuglis Albert, a Bartók Béla Elméleti Líceum növendékei. Társszervező: a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

21 óra – TEMESVÁR – Reflektor Klub (Liviu Rebreanu sugárút 2. szám)

– FUNKY HATS, a Bartók Béla Elméleti Líceum rock-zenekara és a budapesti MIDDLEMIST RED pszichedelikus rock-zenekar közös koncertje.

Május 17., péntek

19 óra – TEMESVÁR – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Stúdió terem

– Sipos Hegyi Péter: HALOTTAK NAPJÁTÓL VIRÁGVASÁRNAPIG, dráma, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház (Magyarország) előadása. Rendező: Andrási Attila (Magyarország)

Május 18., szombat

17 óra – TEMESVÁR – Új Ezredév Református Kulturális Központ, kiállító terem (Spl. Morarilor 1/b.)

– ÖRÖKSÉGÜNK (épített és természeti kincseink) – fotókiállítás és ennek anyagából készült fotóalbum bemutatója. Szervező: a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet.

18 óra – TEMESVÁR – Új Ezredév Református Kulturális Központ, előadóterem (Spl. Morarilor 1/b.)

– MAGYARORSZÁG ÉS AZ EU – Schmidt Mária Széchenyi-díjas magyar történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatójának (Magyarország) előadása.

Május 19., vasárnap

15,30 óra – TEMESVÁR – Újkissodai református templom (Herculane utca)

– ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET megmaradásunkért, a római katolikus, református, evangélikus, unitárius egyházak képviselőinek részvételével.

– KÓRUSTALÁLKOZÓ a Temes megyében működő egyházi és világi kórusok számára. Fellépők: Bartók Béla Vegyeskar, Új Ezredév Kórus, Szabolcska Mihály Kórus, az Újmosnicai Férfidalárda, Galaj – a dettai Reviczky Gyula Egyesület dalosköre, Nemes Elemér Dalárda – a lugosi református egyházközség kórusa és a temesvári Muslicák.

19 óra – TEMESVÁR – Banatul Filharmónia, Capitol koncertterem (C. D. Loga sugárút 2. sz.)

– RENDKÍVÜLI HANGVERSENY – Lajkó Félix (Szerbia), Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, hegedűvirtuóz koncertje. Műsoron: saját szerzemények. Közreműködők: Sidoo Attila – gitár, Barcza Horváth József – nagybőgő.

A Bánsági Magyar Napok célja

A Bánsági Magyar Napok célja: a bánsági szórványmagyarság nemzeti azonosságtudatának, önbecsülésének erősítése; nemzeti értékeink, gazdag történelmi/szellemi/épített hagyatékunk meg- és elismertetése saját etnikumunk tagjaival és a más nemzetiségűekkel; a szétszakított nemzetrészek közti kulturális kommunikáció elősegítése határokon átnyúló programpontok révén; a fiatal generációk mozgósítása a közösségi életben való nagyobb szerepvállalásra.

A BMN programjai egyrészt a megyeszékhelyen lakókat, másrészt az olyan vidéki településen élőket célozzák meg, ahol a magyarságnak teljes az anyanyelvű kulturális elszigeteltsége. Mivel a BMN-nek mindenkihez szólnia kell, ezért szakmai és szórakoztató jellegű programok egyaránt találhatók a műsorában. (közlemény)