Csíkszentdomokos  XXVII. Hargita Megye Farsangbúcsúztató házigazdája. A közös farsangi ünnepen a megye hagyományőrző csoportjai vesznek részt és mutatják be településeik jellegzetes farsangi hagyományát, amelyet majd a farsang farkán – ki-ki szokása szerint húshagyókedden, hamvazószerdán – településén is bemutat.

A rendezvény ebben az évben kiegészül egy szamkai konferenciával Farsangi népszokások címmel, amely a farsangtemetést megelőző napon pénteken a Csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal tanácstermében lesz.

Szombaton, március 2-án a hagyományőrző csoportok bejárják Csíkszentdomokos egy-egy részét, majd a nagy közös mulatságra összegyűlnek a Márton Áron Általános Iskola udvarán. A következő települések hagyományőrző csoportjai vesznek részt: Alsósófalva, Csíkborzsova, Csíkcsicsó, Csíkmenaság, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Csobotfalva, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószárhegy, Kászonaltíz, Szentegyháza és Csíkszentdomokos.

Szeretettel várunk mindenkit, akit szeretne a székelyföldi farsangi hagyományokba, ízekbe belekóstolni.

A rendezvény programja:

Március 1., péntek

13.00 Kiállításmegnyitó: Csíkszentdomokosi farsang Anno – Ádám Gyula 1985–2018 között készült fotóiból. Megnyitja Ferencz Angéla, a HMKK vezetője, közreműködnek Mihály Anna, Kedves Erzsébet, Kristály József csíkszentdomokosi hagyományőrzők.

13.30 Farsangi népszokások – néprajzi konferencia

Meghívott előadók:

dr. Pozsony Ferenc: Az erdélyi farsang művelődéstörténeti rétegei

dr. Barabás László: A sóvidéki farsangolás

dr. Balázs Lajos: A csíkszentdomokosi hengergőzés szokása farsangi szabadosság, erotikus játék, termékenységi- vagy érintéses mágia?

dr. Ferencz Angéla: Farsang és böjt a székelyföldi táplálkozáskultúrában

Gáll Tímea: Farsangi és böjti ételek

Március 2., szombat

10.00 A csoportok érkezése

11.00 Megnyitó a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola udvarán

12.00 A hagyományőrző csoportok indulása a kijelölt útvonalakra

12.15 A szentegyházi Ördögbetlehem bemutatása a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal dísztermében

16.00 Közös téltemetés és tánc a Márton Áron Általános Iskola udvarán

A HMKK szervezésében Csíkszentdomokosra, a megyei farsangbúcsúztatóra egy közös busz indul. A helyek száma korlátozott, jelentkezni és érdeklődni hétköznapokon 8–16 óra között lehet, a 0266-372044 telefonszámon lehet. Indulás Csíkszeredából a Városi Művelődési Ház melletti parkolóból 9.30 órakor, hazaindulás legkésőbb 17 órakor.

Farsangtemetés Weboldal

Facebook esemény

Szervezők:

Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ, Csíkszentdomokos Önkormányzata, Csíkszentdomokos Hagyományörző Csoportja, Felcsíki Kistérségi Társulás.

Partnerek:

Csíkszentdomokosi Közbirtokosság, Csíkszentdomokos község lakossága, Márton Áron Általános Iskola, Zsigmond Malom Fogadó, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Polgárőrség, Csíkszentdomokosi Nyugdíjasklub, Csíkszeredai Sporthorgász- és Vadászegyesület, Elevenek Néptánccsoport, Tenyeres-Talpas Néptánccsoport, Műszaki Vizsga ITP Csíkszentdomokos, Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet. (közlemény)