Leállították a tömegközlekedést a kínai Vuhanban a koronavírus további terjedésétől tartva. A vonatok, a buszok, a metrószerelvények és a kompok csütörtök reggeltől ideiglenesen nem járnak.

A 9 milliós város lakosainak a hatóságok azt tanácsolják, hogy ne hagyják el Vuhant a közelgő kínai újév ellenére sem. A járvány, amelynek eddig 17 halálos áldozata van, ebből a városból indult ki. A fertőzöttek száma már meghaladja az ötszázat.

A tudósok egy újfajta koronavírust azonosítottak. Ez a víruscsalád a sima megfázástól kezdve egészen súlyos betegségekért is felelős lehet. A tüdőgyulladást okozó új vírus egyelőre kevésbé tűnik fertőzőnek és halálosnak, mint némelyik másik kór, amelyért szintén a koronavírus a felelős.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete egyelőre információkat gyűjt, mielőtt eldönti, hogy közegészségügyi rendkívüli állapotot hirdessen-e.

"Az átláthatóság rendkívül fontos. Ha biztonságban akarjuk tartani a világot, ez az első számú tényező, és a kínai hatóságok ezt biztosítják is – közölte a szervezet főigazgatója.

A megbetegedések többségét Vuhanból és a környező tartományból jelentették, de már az ország más részeire is átterjedt a fertőzés.

A Vuhanból érkező utasokat Londonban arról kérdezték, milyen a helyzet a kínai városban. " Teljesen normális, leszámítva, hogy mindenki maszkot visel. Kaptunk egy szórólapot a vírusról, mondván, ha bármilyen tünetet észlelnénk, jelentkezzünk" – mondta egyikük.

Sok ország máris megszigorította a szűrést a határon. Némelyik reptéren egészségügyi ellenőrzésnek vetik alá a Vuhanból érkezőket, az utasoknak hőkamerával ellátott kapukon kell áthaladniuk. (Euronews)