Liviu Dragnea

Zárolta tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a Tel Drum-ügy kilenc gyanúsítottja, köztük a kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea vagyonát is.

Az ügyben jelentős az anyagi kár – a korrupcióellenes ügyészség több mint 127 millió lejre becsüli –, amit a vagyonzárolás révén próbálnak behajtani az illetékes hatóságok.

A bűnvádi eljárás érintettjeit tegnap egyébként beidézték a vádhatóság székhelyére, hogy hivatalosan is tájékoztassák őket az intézkedésről.

Liviu Dragnea délután jelent meg a korrupcióellenes ügyészségnél, melynek épülete előtt a Szociáldemokrata Párt több vezető politikusa – mások mellett Marian Neacşu főtitkár, Cătălin Rădulescu képviselő és további mintegy harminc személy gyűlt össze, hogy kifejezze a párt elnöke melletti kiállását.

Neacşu az újságíróknak kifejtette, gesztusukat nem a párt szervezte meg, Liviu Dragnea nem kérte tőlük, hogy megjelenjenek a vádhatóságnál. Támogatók mellett azonban elégedetlenkedők is megjelentek, akik hangos bekiabálásokkal követelték Dragnea lemondását.

Az eljárás kapcsán a szociáldemokrata pártelnök a nap folyamán a parlamentben úgy fogalmazott, ellenfelei intézmények mögé bújva „feszítenek keresztre” embereket, és úgy véli, valójában az igazságszolgáltatási jogszabályok módosítását próbálják meggátolni. A szociáldemokrata párt vezetősége múlt pénteken fogadott el egy nyilatkozatot, amelyben jelezték, teljes mellszélességgel kiállnak pártelnökük mellett.

Kijelentették: működik Romániában egy úgynevezett párhuzamos állam, amely közpénzek felhasználásával, állami intézmények révén próbálja megkaparintani illegitim módon a politikai hatalmat, nyomást gyakorolva a politikai döntéshozókra és a bírói karra.

A korrupcióellenes ügyészség múlt hétfőn indított újabb eljárást Liviu Dragnea ellen. Azzal gyanúsítják: Teleorman megye önkormányzati elnökeként 2001-ben, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő nyolc bűntársával együtt bűnszövetkezetet hozott létre, amely magántulajdonba játszotta át a Tel Drum önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalatot, majd az annak törvénytelenül juttatott román és uniós közpénzek egy részét elsikkasztotta vagy pártja finanszírozására fordította.

A vádhatóság szerint Dragnea 20 millió euró kárt okozott uniós pénzekből, amit időközben Románia visszafizetett Brüsszelnek, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) észlelte a rendellenességeket. A mostani ügyészségi eljárás is az OLAF feljelentése nyomán indult.

Demeter Virág Katalin / Háromszék

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    Nem a vagyonát kéne zárolni, hanem őt örökre!

    Válasz
  2. Antal m.

    Ugy értettem 27,3 millió értékű vagyonát zárolták Dragnea-tól./ami szerepelt a vagyoni nyilatkozatában/
    Ekkora vagyont lehetetlen összehozni-sporolni tisztességes keresetből EGY emberi öltőn keresztül!
    Számításom szerint 1oo építész-mérnök családjának vagyoni értékével egyenlő a 27. 3 millió lej egy ledolgozott életen át !
    Tettem e számítást, hogy lássák a valós hasonlatot!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük