A ZeneSzó című beszélgető-sorozat újabb estjére kerül sor 2019. március 20-án, szerdán 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban, amelynek meghívottja Kürthy András, a Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának tagja, Ruzitska József-díjas operarendező lesz.

A legendás Három tenor koncertek előkészítője és neves énekversenyek zsűritagja a rendszerváltás óta örvendezteti meg szakmai együttműködésével kincses városunkat.

Tevékenységének színhelyei a Pekingi Operaház és az ékszerdoboznyi Gödöllői Barokk Színház között ívelnek, Kolozsváron pedig emlékezetesen szép, hiteles előadások és kiemelkedő gálakoncertek rendezése fűződik nevéhez (Verdi: Simon Boccanegra, Macbeth, Nabucco; Donizetti: Szerelmi bájital, valamint az Emlékszel még?; Vissi d’Arte; Viva Verdi; 200 éves a magyar nyelvű színház és opera; az első két Kriza Ágnes Gála). Városunk társulatának első két budapesti fellépése megszervezésével ő teremtette meg az Állami Magyar Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres együttműködésének hagyományát.

Élőszóban, írásban és a rádió hullámain is sokat tett és tesz az opera megszerettetéséért, az Operaműhely 2012-es munkáiban résztvevő fiatal művészek pedig nemcsak szakmai útmutatást, hanem a munkamorál hiteles példáját is útravalóul kapták tőle. Minderről és sok egyébről Nagy Ibolya muzikológus fogja faggatni meghívottunkat.

Az est keretében fotókiállítás nyílik Kürthy Andrásnak a Kolozsvári Magyar Operában rendezett előadásairól. Közreműködik Barabás Zsuzsa szoprán és Nagy Gergő zongoraművész. Szeretettel várunk mindenkit!

EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház