A Gubcsi Lajos író és Györfi Sándor szobrászművész által alapított Zrínyi Ilona-díjat kapott Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, Budapesten, a Magyar Művészetért Alapítvány székhelyén.

A Zrínyi Ilona-díjat 2014-től – legalább 20 éven keresztül – kétévente egyszer adományozzák azoknak a kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező magyar nőknek, valamint a Zrínyi Ilona nevét viselő, vagy e név jelentéséhez hű közösségeknek, akik, amelyek jelen korunkban mutatnak kimagasló példát az asszonyi nagyságból, a magyar közösség szolgálatából, a haza szeretetéből, valamint a nemzet erényeinek megbecsüléséből és gyarapításából. A díjat, mely Györfi Sándor bronz domborműve, 2013 tavaszutón a munkácsi várban, 2013. június 7-én pedig Budapesten mutatták be először.

Az eseményen Zrínyi Ilona-díjban részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója is, az ünnepélyes díjátadót követően pedig sor került a „Meghalt, mert magyar – az áldozatok bennünk élnek” címet viselő emlékmű átadására és felszentelésére is.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája