Elérhető a GoTransylvania turisztikai alkalmazás új kiadása – adta közre a szolgáltató. Az aktuális változat új dizájnt kapott s a tartalom is kiegészült több helység adataival és képeivel. Emellett új funkciók is elérhetők a háromnyelvű alkalmazásban. Ez jelenleg az egyedüli turisztikai okoskalauz, amely egész Erdély területét próbálja lefedni folyamatosan bővülő tartalommal és funkciókkal.

A GoTransylvania 2016-ban azzal a céllal készült, hogy legyen egy egész Erdélyt lefedő és magában foglaló turisztikai alkalmazás, amely felületet biztosít az erdélyi turizmus népszerűsítésének, ugyanakkor bekerülhetnek olyan értékek, amelyek nem kapnak elég figyelmet. Egy évre rá a GoTransylvania csapata elsőként csatlakozott Romániából a Google Camera Loan programjához, így sikerült 360 fokos felvételeket rögzíteni a Kárpátokból (Csalhó, Egyes-kő, Cohárd, Gyilkos-tó, Székelykő), amely idén ősztől lesz elérhető a Google Mapsben egy nemzetközi kampányt követően. Ezzel is népszerűsíteni kívánják a GoTransylvaniát, Erdély csodáit és természetesen a helyi látnivalókat és értékeket.

Szintén 2017-ben a GoTransylvania Regional Development Kft. és a Lynx Solutions IT cég, a Transindexszel közösen létrehozta az Erdély 7 csodája kampányt, amely kiemelkedő sikerének köszönhetően úgy döntöttek a fejlesztők, hogy külön háromnyelvű honlapot (www.erdely7csodaja.ro) és új alkalmazást fejlesztenek. Ekkor kezdődött el a Go­Transylvania új változatának felépítése, amely az új dizájn és UX (User Experience) mellett kibővült tartalommal és további kiegészítőkkel érhető el.

Az alkalmazás fejlesztésének kezdetén a készítők együttműködést kötöttek Maros Megye Tanácsával, amely értelmében az intézmény hivatalos turisztikai partnerként tartalmat szolgáltat az alkalmazáshoz, és vállalta, hogy népszerűsíteni fogja az alkalmazást belföldön és külföldön egyaránt. További partnerek után kutatva sikerült megállapodni Hargita megyével (ADI Harghita), Gyergyószentmiklóssal, Kovászna megyével, Székely­udvarhellyel és Kolozs megyével is. A Hargita, Kovászna és Kolozs megyére vonatkozó bemutató anyagok még korántsem teljesek, de a fejlesztő csapat folyamatosan dolgozik a tartalom bővítésén.

A továbbiakban a fejlesztők azt tervezik, minden erdélyi megyével partnerséget kötnek, hogy az alkalmazásból ne maradjon ki semmi, amit érdemes megmutatni Erdélyről.

Mindemellett cél az is, hogy létrejöhessen egy közös fórum, ahol találkozhatnak az erdélyi turizmusért tenni vágyó magánszemélyek és intézmények. Nem konkurenciát szeretnének teremteni a helyi vagy megyei szintű telefonos alkalmazásoknak, hanem egy közös, húzó felületet, amely népszerűsíteni tudja a kisebb területeket bemutató appokat – közlik a fejlesztők.

A GoTransylvania jelenleg egy informatív alkalmazás, amelynek a főoldaláról könnyen elérhetőek a beállítások, a pánik­gomb, a partnerek és fontos tartalmak. Az alkalmazásban a felhasználó a Helységválasztó és Régióválasztó menü segítségével tud válogatni a feltöltött helységek és régiók között. Minden régióban és helységben kategóriák találhatók, amelyeken belül múzeumokat, templomokat, szálláshelyeket, vendéglátó egységeket, természeti látványosságokat, panorámákat, szórakozási lehetőségeket listáztak, amelyek egy összetett térkép segítségével könnyen átláthatóvá és elérhetővé válnak a látogatók számára. Amennyiben valaki nem tudja eldönteni, hogy mit kezdjen az alkalmazáson belüli tartalmakkal, segít a pánikgomb, amely által a minket érdeklő tevékenységek kiválasztását követően az alkalmazás kilistázza azokat a célpontokat, ahol az illető tevékenységek elérhetők.

A fejlesztők közlése szerint az alkalmazás nemsokára bővül a felhasználók által szerkeszthető  erdélyi interaktív eseménynaptárral. Ugyanakkor a naptár segítségével a látogatók visszajelzéseket tudnak küldeni különböző eseményekről vagy épp értesítést kapni, hogyha egy rendezvény közelében vannak. A továbbiakban az alkalmazást biciklis útvonalakkal, túraútvonalakkal és városlátogató kiegészítővel tervezik bővíteni. A távoli cél az, hogy néhány éven belül kiépülhessen egy olyan telefonos kalauz, amely képes megszervezni egy többnapos erdélyi kirándulást biciklivel, gyalog vagy épp autóval.

A GoTransylvania alkalmazás elérhető mindkét mobilalkalmazás áruházában.

Háromszék