Zsidó Ferenc / Fotó: szekelyfoldfolyoirat.ro

Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, kritikus lett 2020. augusztus 24-től a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője. Zsidó Ferenc a szerkesztői munka koordinálása mellett az új honlap (www.szekelyfoldfolyoirat.ro) bejáratására és irodalmi rendezvények lebonyolítására koncentrál.

Zsidó Ferenc 1976-ban született Székelyudvarhelyen, 1999-ben a Bukaresti Egyetemen szerzett magyar–német szakos diplomát, 2008-ban a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatták.

1999–2003 között a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában tanított, 2003–2004-ben Krónika napilapnál volt szerkesztő, 2005-től a székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceum magyartanára, 2013–2019 között a www.eirodalom.ro című irodalmi portált szerkesztette.

Tagja a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Fiatal Írók Szövetségének, kuratóriumi tagja az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak.

Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény), Marosvásárhely, 2002, Mentor Kiadó; Csigaterpesz (novellák), Kolozsvár–Budapest, 2005, FISZ – Erdélyi Híradó Kiadó; Autóstoppal Európában (regényes útirajz), Csíkszereda, 2007, Pallas-Akadémia Könyvkiadó; Laska Lajos (rövidprózák), Csíkszereda, 2012, Pro-Print Könyvkiadó; Csak egyenesen! (irodalomkritikák), Kolozsvár–Budapest, 2016, FISZ – Erdélyi Híradó Kiadó; Huszonnégy (regény), Csíkszereda, 2017, 2018, Gutenberg Kiadó. (közlemény)