A Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó a nézőt előtérbe helyező, új koncepcióra alapozó kiadásával nyitja meg kapuit a nagyérdemű előtt, amely immár tizenegyedik alkalommal kívánja szolgálni a kortárs színházat, és drámát, lehetőséget teremtve a találkozásra, alkotói beszélgetésekre, eszmecserére.

A szeptember 16-21. között zajló találkozó idei mottója Előtérben a néző, mellyel igyekeznek közelebb hozni az alkotókat és alkotásokat azokhoz, akik megtöltik a tereiket. A mottó jegyében, nézők számára beavató előadással egybekötött foglalkozásokat tart Varga Anikó, a Játéktér főszerkesztője, színházi szakíró és Perényi Balázs, rendező, író, dramaturg. Lesznek rendhagyó közönségtalálkozók, ahol a néző bepillanthat a kulisszák mögé valamint “villámrandizhat” az alkotókkal.

Öt tehetséges egyetemista nézőbarát kritikai műfajokkal fog majd kísérletezni, munkájukat szakmai koordinátor és neves román kritikusok által vezetett workshopok fogják majd segíteni. A műhelymunkákat, Iulia Popovici, Oana Cristea Grigorescu, Andrei Vornicu fogják tartani.

A közönség előadásokról alkotott véleménye is mérvadóvá válik, hiszen szavazásra provokálják a szervezők.

A dráMA elmaradhatatlan eseménye a  TEA (Találkozás Egy Alkotóval), mely egy személyesebb, az alkotóról érdekes információkat feltáró beszélgetés,  ezek során Győrfi Katát, Hatházi Andrást, Dálnoky Csillát ismerhetjük meg a dráMA 11. ideje alatt.

A fesztivál nézői tizenkét izgalmas, aktualitással telített kortárs művet bemutató előadást tekinthetnek meg.  A megnyitót követően, a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában Székely Csaba groteszk sorstragédiáját, a Semmit se bánok van műsoron. Kedden két előadás várja a nagyérdeműt, Bartis Attila különös erejű drámája, a Romlás, a Temesvári Csiky Gergely Színház előadásában, valamint Székely Csaba provokatív Nu chiar 1918 című drámája a sepsiszentgyörgyi román társulat, az Andrei Mureșanu Színház tolmácsolásában.

A  Tomcsa Sándor Színházhoz frissen szerződött Győrfi Katának, a magányról és az egyedüllétről szóló drámája alapján készült előadást, a Love me tinder címűt a kolozsvári kísérleti színházi műhely, a Reactor színrevitelében, szerdán kerül műsorra. Az udvarhelyi teátrum tavalyi évadban bemutatott nagy sikerű előadásának a Matei Vișniec:  Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című előadásának egy másik olvasatával is találkozhat a néző, ha megtekinti a kisjenői ”Satiricus” I.L. Caragiale Nemzeti Színház előadását.

Ugyancsak Matei Vișniec jegyzi a nagyváradi Szigligeti Társulat által színre vitt Napnyugat expresszt. A suceavai Mateim Vișniec színház is jelen lesz Gianina Cărbunariu a kivándorlás és az emberkereskedelem kényes témáját boncolgató, hihetetlen aktualitással bíró Kebab című drámájával, csütörtökön.

A Tomcsa Sándor Színház első bemutatójára a dráMA 11. kiadásán kerül sor, pénteken, Zakariás Zalán rendezésében. A Kovács János meghal című darab szerzője Hatházi András, aki elnyerte a IV. dráMÁzat , drámaÍRÓ kategóriájának második helyezését.

A találkozó számos érdekfeszítő programot kínáló eseményére a Színházak éjszakájára, is a fesztivál keretén belül kerül sor, péntek éjjel. A vetélkedők, játékok, koncertek programját tarkítja a Babeș- Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió kara és a Váróterem Projekt közös koprodukciója az Ilonka című felnőtteknek szóló bábelőadás, valamint a Kór-Társak koncert.

A magyar dráma napja sem marad eseménytelen a találkozó zárónapján, hiszen a sok színes kísérőprogram mellett bemutatásra kerül a színház ifjúsági előadása a Béka-királykisasszony. A centenárium problémáját boncolgatja a Lovassy Cseh Tamás jegyezte Románia 100, a kolozsvári Váróterem Projekt színrevitelében. A találkozó záró előadása a Háy János által írt monodráma, A halottember a Csíki Játékszíntől.

Péter Beáta újságíró és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákjai közös projekttel  jelentkeznek a 11. dráMa fesztiválon.  Izgalmas játék: mit emel ki a mindennapokból az íróember, és mit lát meg a szövegben a képzőművész? Az Előretolt Helyőrség, a Székelyhon, a Liget.ro és a Nagy István Művészeti Iskola közös kiállítása a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthető a koncertteremben.

Bővebb információkért látogassanak el  www.szinhaz.ro honlapunkra, vagy a https://www.facebook.com/szinhaz.ro, https://www.instagram.com/tomcsasandor/. A programot INNEN töltheti le. (Közlemény)