Mezei Jánossal sokan elégedetlenek az MPP-ben

Nyílt levélben szólította fel lemondásra Mezei Jánost a Magyar Polgári Párt több tagja is, akik kifogásolják a pártelnök „megosztó és kirekesztő politikáját”, s kérik, vessen véget a kizárásoknak.

Elfogadhatatlannak tartják továbbá, hogy Mezei a szabályokat áthágva, kiszolgáltatja és bábként vezeti az alakulatot. Tegnap délutáni sajtótájékoztatóját követően az MPP elnöke közleményében úgy fogalmazott „nem mondok le csak azért, mert ezt szeretnék az RMDSZ-es MPP-sek”.

A sajtóhoz eljuttatott levél aláírói – önkormányzati vezetők és tanácsosok mellett Pethő István választmányi elnök, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselők, helyi és megyei szervezetek vezetői, elnökségi és alapító tagok – rámutatnak: „érthetetlen okok miatt azok kerültek a vádlottak padjára, akik az elmúlt időszakban eredményeket mutattak fel, a nemzetpolitika koordinátái szerint képviselték a pártot, illetve szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet”.

Kifejtik, a párt vezetőjével szembeni bizalmatlanság a szervezetek java részénél és a párt közmegítélésében is tetten érhető. Felróják, hogy Mezeinek nem sikerült új programmal, új politikai irányvonallal előállnia, s úgy vélik, az alakulat korábban elért eredményei is veszélybe kerülnek. Emlékeztetnek a székelyudvarhelyi szervezet legutóbbi, alapszabályba ütköző ülésének lebonyolítására, amelyen a szervezet elnökének, Gálfi Árpádnak az eltávolítására, illetve kizárására is tettek kísérletet.

A levélben felidézik: a Magyar Polgári Pártot a politikai pluralizmus iránti igény, a választás szabadságának gondolata hozta létre. „Az erdélyi magyar többpártrendszer olyan érték, amelyre szüksége van közösségünknek, a választópolgárok bölcsessége pedig több esetben visszaigazolta, hogy értik és támogatják ezt a nemzetpolitikával is összhangban lévő programot és cselekvési tervet. Az MPP addig őrzi meg létjogosultságát, ameddig a választás szabadságának jegyében úgy viszonyul a politikai verseny és együttműködés kérdéséhez, hogy az nem csak a magyar érdek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is erősítse” – olvasható az állásfoglalásban. Úgy vélik, ezek az értékek most veszélybe kerültek.

„Mi, a Magyar Polgári Párt jövőjéért aggódók kötelességünknek érezzük jelen nyílt levélben is felszólítani a párt elnökét, hogy vessen véget a megosztó és kirekesztő politikának, vessen véget a sorozatos kizárásoknak, a kizárásokkal való fenyegetéseknek. Mi a lelkiismeret pártján szeretnénk maradni, amint azt egyik pártjelszavunk is hirdeti” – fogalmaz a Tusnádfürdőn október 8-án megfogalmazott levél 22 aláírója.

Elkeseredett próbálkozás

Mezei János úgy véli, a nyílt levél újabb fejezete azon forgatókönyvnek, melyet néhány éve a polgári párt elhallgattatásáért, feloszlatásáért dolgoztak ki „azok a politikai ellenfelek, akiknek érdekei kerülnek veszélybe, ha szervezetünk valóban azokat az irányelveket követi, amelyekért eredetileg létrejött”.

A lemondását szorgalmazó levéről úgy tartja, „nem más, mint egy elkeseredett próbálkozás egy olyan csoport részéről, amely azt kapta feladatául, hogy az MPP-t meggyengítse és továbbra is kiszolgáltassa”. Mezei szerint ez a csoport párton belül egyetlen fórumon sem tud többséget maga mellé felsorakoztatni, s felrótta nekik, hogy a nyílt levelet olyan emberek is ellátták kézjegyükkel, akik nem tagjai az alakulatnak.

Úgy véli, egy ideje azon dolgoznak, hogy meggyengítsék a pártot, s azt a látszatot próbálják kelteni, hogy szakadás van a szervezeten belül. „Ez nincs így. A még »csendes« többség az elnökség mellett áll abban a munkában, amellyel vissza kívánjuk terelni a Magyar Polgári Pártot a Biró Zsolt-féle megalkuvás útjáról, hogy újra kizárólag a nemzeti érdekképviselet pártjává váljunk. Mi sem bizonyítja jobban a bomlasztó szándékot és az elkeseredettséget, mint hogy nem egy Országos Tanács összehívásához gyűjtöttek aláírásokat, hanem egy ismét a párt rossz hírét keltő nyilvános levélhez” – fogalmazott közleményében Mezei János. Hozzáfűzte, amíg az elnökség a párt többségének bizalmát élvezi, addig folytatják a megkezdett munkát. „Nem fogok lemondani csak azért, mert néhány RMDSZ-es MPP-s azt szeretné” – szögezte le. (Háromszék)