2020-ban, a koronavírus járvány miatt, a társulat tevékenysége öt hónapra és két országra, magyarországi és romániai projektekre korlátozódott.

A hosszú leállások ellenére, az önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely a múlt évben 124 kulturális- oktatási- szociális eseményt hozott létre közel két és fél ezer résztvevő számára és 43.200 euróból gazdálkodott. Ennek az összegnek több mint felét a magyarországi, közel 30 százalékát romániai és 10 százalékát nemzetközi pályázati források teszik ki. A társulat előadásokból és képzésekből származó saját jövedelme az évi költségvetés 6 százaléka volt.

Az elmúlt év a képzések körül zajlott, hiszen a társulat 92 műhelyfoglalkozás és 2 drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Mindezek mellett az Osonó 14 előadást tartott, amelyek után minden esetben interaktív közönségtalálkozóra került sor. A csapat, a vírushelyzet adta új kihívásokra válaszolva, a Magyarság Háza megbízásából két filmet készített: a nagykárolyi fiatal szerző, László István Lépjen, kérem! című egyfelvonásos drámájának TV-színházi változatát, valamint a József Attila szövegeiből létrehozott Nem vagyok, csak mások látnak című kísérleti versfilmet. Mindkét alkotás rendezője Fazakas Misi, technikai rendezője Mucha Oszkár volt.

A Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van az 580. bemutatáson. A produkció októberben egy többállomásos romániai turnén vett részt, amely során hátrányos helyzetű fiatalok láthatták az előadást, többek között olyan településeken is, ahol még nem, vagy több évtizede nem járt színházi társulat.

Az Osonó, amely tevékenységének 60 százaléka magyarországi helyszíneken és 40 százaléka romániai településeken zajlott, folytatta a jó együttműködést a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával. Az intézménnyel közösen szervezi meg immár nyolc éve a csoportvezető- és pedagógus képzést, viszont a járványhelyzet miatt elmaradt a szokásos interetnikai drámatábor és a Színjátékosok Találkozója, amelyekre a tervek szerint 2021-ben ismét sor kerül. Szintén folytatódott a két évtizedre visszatekintő sikeres együttműködés a Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai gyakorlaton vettek részt annak köszönhetően, hogy a színházműhely Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik.

A társulat mögött álló év újabb gyümölcsöző együttműködéseket és partnereket is hozott. A budapesti Magyarság Háza megbízásából, a két film elkészítése mellett, rendhasgyó óraként több műhelyfoglalkozásra is sor került, viszont el kellett halasztani a közös szervezés alatt lévő Kárpát- medencei Diákszínjátszó Fesztivált, amelynek második kiadására 2021-ben kerül sor. Egy másik fontos együttműködés a Gyulafehérvári Caritas új projektje kapcsán történt. Az Iránytű a munka világába elnevezésű, az EEA Norvég Alap, valamint a Renovabis és a német katolikusok által támogatott négy éves program a korai iskolaelhagyás csökkentését, a munkanélküli fiataloknak a munkapiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza meg Maros és Hargita megye településein. A projekt keretén belül, társulatunk két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár –önismereti és csapatépítő műhelyfoglalkozásokat tartott a fiatalok számára.

A celldömölki Soltis Lajos Színházzal újabb együttműködés keretén belül, a társulat vezetője több műhelyfoglalkozást tartott a színház stúdiósai számára és a tervek szerint ez az együttműködés 2021-ben erősödni fog. Ugyanakkor, az év elején Olaszországban is beindult egy Osonó- olasz koprodukció próbafolyamata is, amelyet egyelőre, a járványhelyzet miatt fel kellett függeszteni.

Az idei évet az Osonó két pedagógusképzéssel kezdi, aztán több ifjúsági projekt, illetve márciusban egy felnőttoktatást megcélző Erasmus+ projekt vár a társulatra. Ugyanakkor tervben van egy osztálytermi és színházi előadás elkészítése. Mucha Oszkár fogja megszólaltatni  József Attila szövegeit a  Nem vagyok, csak mások látnak című előadásban, amelynek rendezését Fazakas Misi jegyzi. Mindezek mellett, a már elnyert pályázati támogatások azt mutatják, hogy több nemzetközi és budapesti projekt vár az Osonó Színházműhelyre, amely a továbbiakban is három kulcsszóra építi tevékenységét: színház, oktatás és szociális projektek.

Fazakas Misi