David Attenborough Fotó: PBS.org

David Attenborough 92 két évesen is dolgos év elé néz. Nem szándékozik visszavonulni, főleg mivel nevéhez kapcsolódik 2017 legnézettebb sorozata a BBC-n.

Generációk nőttek fel David Attenborough természetfilmjein, kommentárjain. A 92. életévét taposó természettudós történetmesélős stílusa magyar nézők és olvasók egész hadában hagyott örökre nyomot. Még hangyászsünfajtát is elneveztek róla, a királynő lovaggá ütötte, és volt a patinás brit közszolgálati médiatársaság, a BBC programigazgatója is.

Sir David Attenborough 1926-ban született Londonban, igaz, egyetemi oktató édesapjának köszönhetően a Leicester-i Egyetem campusán nőtt fel. Egészen kis korától fogva gyűjtötte a köveket, ásványokat, madártojásokat és egyéb természeti kincseket. Nagy lökést jelentett a pálya irányába, amikor hétéves korában a Nobel-díjas régész, Sir Frederick Gowland Hopkins lánya, Jessie Jacquetta Hopkins megdicsérte „múzeumát”. Már tizenegy éves korában bekapcsolódott az állattani tanszék munkájába: tarajos gőtéket szerzett, amikor arra volt szükség, és bár lelőhelyét nem árulta el, később kiderült, hogy az alig néhány méterre lévő tóból gyűjtötte őket.

A Cambridge-i Egyetem természettudományi karán szerzett diplomát, földtant és állattant tanult. 1952-ben kezdett el dolgozni a BBC-nél, írója és műsorvezetője lett az 1954 és 1963 között futó Zoo Quest sorozatnak – annak ellenére is, hogy főnöke szerint túl nagy fogakkal lett megáldva ahhoz, hogy a képernyőre kerüljön.

A Zoo Quest Indonéziában forgatott epizódjában egy hatalmas pitonnal:

A sikerek ellenére a hatvanas évek első felében otthagyta a BBC-t, és antropológiát tanult a London School of Economicson. 1965-ben visszatért, és a BBC Two programigazgatója lett, vezetése alatt váltott át fekete-fehérből színesre a csatorna, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy bőségesen tűzött műsorára természetfilmeket is. Ezek közt sorra tűntek fel saját műsorai is a képernyőn.

1972-ben ismét otthagyta a csatornát, hogy álmait követve szabadúszóként gyártson saját filmeket a világ különböző tájain. Ebben az időszakban született az Élet a földön, amely sorozat átütő sikert hozott Attenborough-nak. Megkerülhetetlen névvé vált a természetfilmezés területén, sorra készítette újabb és újabb sikeres filmjeit.

David Attenborough a mai napig alkot és dolgozik fáradhatatlanul. Ő volt a narrátora 2017 legnézettebb BBC-s műsorának, a Kék bolygó második részének. Naptára 2018-ban is tele van, és mint a Radio Times brit műsorújságnak nyilatkozva kifejtette, nem szándékozik abbahagyni a munkát, csak ha már minden külső körülmény erre kényszeríti.

– Szeretném hinni, hogy magam is észreveszem majd, ha már nem találom a megfelelő szavakat – fogalmazott. – Ha kommentárjaim már nem lesznek elég frissek, lényegre törőek, azt én magam szeretném észrevenni, mielőtt még más figyelmeztet. Akkor hagyom majd abba, ha már nem ütöm meg a szintet.

Azt is hozzátette, ha fizikai gondjai adódnának, szintén elgondolkodna munkássága lezárásán.

Legutóbbi dokumentumfilmjében, az Attenborough and the Sea Dragonban (Attenborough és a tengeri sárkány) egyszer csak „fellibben” egy csigalépcsőn. Amikor erről kérdezték, a következőt válaszolta.

– Ha már nem tudnék lépcsőzni, abba kellene hagynom. Igen, bevallom, félek attól az időszaktól, amikor nem dolgozhatok majd, bár könyveket anélkül is írhatok, hogy lépcsőkön rohangáljak, és rég elmaradt dolgaimat is törleszthetem. De most még minden rendben van.

Az Attenborough and the Sea Dragon trailere:

Attenborough eddig rendre kitért a visszavonulását firtató kérdések elől, ez az első alkalom, hogy világos választ adott a témában.

A 2018-as évben várhatóan ő lesz majd egy újabb nagy sorozat házigazdája a BBC-n, bár erről még nem árultak el részleteket. A Radio Times által megkérdezett kritikusok egyébként a Kék bolygó második részét nevezték meg 2017 legjobb tévéműsoraként, a Guardian szerint az év negyedik legjobb műsora volt, ami szintén előkelő helyezés. A sorozatot Angliában október és december közt vetítették, tizenhat évvel azt követően, hogy első része lement. Az első évadot annak idején tizenkétmillióan látták, operatőri munkáját BAFTA- és Emmy-díjakkal jutalmazták. A mostani, hétrészes sorozatot az indokolta, hogy az eltelt tizenhat évben rengeteget gyarapodott tudásunk az óceánok és tengerek élővilágával kapcsolatban. A felvételeket négy éven át rögzítették és eddig harminc országba adták el. Trailere alatt Hans Zimmer és a Radiohead száma szól, amelyet kimondottan a sorozathoz írtak.

Attenborough szerencsésnek tartja magát, amiért természetfilmekben működhetett közre.

– Belegondolni is elképesztő, hogy aki most hetvenöt éves, már az is a műsoraimon nevelkedhetett egész életében. Mindig csak a jót kaptam, mert abban, amivel foglalkozhattam életemben, nincsen semmi ellentmondásos vagy megbotránkoztató. Az emberek nagyon szeretik a természetet, és boldog vagyok, hogy engem is ezzel hoznak összefüggésbe – idézi a Guardian a Radio Timesban megjelent interjút.

Valóban, televíziós emlékeinknek már örökre része marad David Attenborough, eszmélésünk óta ott van a tudatunkban, és reméljük, marad ereje, hogy minden tervét megvalósítsa.

B. Kovács Gergely /Magyar Nemzet