Az asztrológusok szerint jelentős változásokat hoz az életünkben a holnapi nap, december 21-e, azaz a téli napforduló. És egyáltalán nem pozitívat! A Jupiter és a Szaturnusz ismét együtt állnak, ilyenre legutoljára mintegy 800 évvel ezelőtt volt példa.  

20 évenként van ugyan hasonló, de ez asztrológiai szempontból is különleges és nagyon ritka. Ez a jelenség pedig azért is fontos, mert egybeesik az amerikai elnökválasztással – mondta videóüzenetében Kaló Jenő. A Kárpát-medence egyik legismertebb és legjelentősebb asztrológusa az elmúlt hónapokban is folyamatosan közzétette előrejelzéseit. Az amerikai elnök asztrológiai képletét elemezve Kaló korábbi adásaiban kifejtette, hogy Trump képlete egyértelműen jelzi, becsapják az ellenségei. Kaló erre utalva most hozzátette: „Mindenki gratutált Joe Bidennek, az emberek nagy része meg van győződve arról, hogy Biden leteszi a hivatali esküt, (…) de hiába szavaztak az elektorok. Tessék arra figyelni (…) nincs vége a dalnak.”

Donald Trumpnak még van ütőkártyája, most jól körbebástyázza magát, de karácsony után minden kiderül – mondta Kaló, majd hangsúlyozta: „ki lesz hirdetve az igazság, hogy aztán ez mibe kerül az amerikai lakosságnak, egy másik kérdés.”

Kaló Jenő azt mondta: december 21. az egész világra ható változásokat fog hozni. Amerikára utalva azt mondta, ott jelenleg „polgárháborús a helyzet, sok millió ember nem akar hallani Trumpról, sok millió Bidenről. Tengernyi mennyiségű fegyver van az egyének kezében. A többit a fantáziájukra bízom.” Hozzátette: Trump jelenleg az USA elnöke, a beiktatásig tehát ő az elnök. Hamarosan pedig ezzel kapcsolatban „nagyon durván és nagyon gyorsan fognak az események egymás után sorjázni”.

 Videós üzenetét azzal zárta: „azt nem mondhatom, hogy az a horoszkóp, ami december 21-én életbe lép, az olyan hú de jó horoszkóp.” A közelgő eseményekkel kapcsolatban azt nyilatkozta: „hogy emberáldozatba fog kerülni az egész biztos.”

T. Szilágyi Botond