Európai hírügynökségek az anyagaik "lerablásával" vádolták meg a Facebookot és a Google-t

Fotó: money.cnn.com

Számos európai hírügynökség az anyagaik “lerablásával” vádolta meg kedden a Facebookot és a Google-t, rámutatva, hogy az internetes óriásvállalatoknak a jelenleginél sokkal többet kellene fizetniük a sajtócégeknek a tartalmak után.

A mintegy húsz hírügynökség, például a francia AFP, a német DPA és a brit Press Association vezérigazgatója által aláírt levélben arra szólították fel az Európai Parlamentet (EP), hogy új szerzői jogi szabályozási tervezetében segítsen orvosolni ezt a „groteszk egyensúlytalanságot”.

„A hírmédia tartalmainak és reklámbevételeinek internetes óriások általi lerablása fenyegetést jelent a fogyasztókra és a demokráciára egyaránt” – hangsúlyozták.

„Az olyan internetes óriások, mint a Google és a Facebook, rengeteg olyan anyagot használnak fel ingyen, amelyet a hírügynökségek hatalmas költségekkel állítanak elő” – emelték ki.

A levél szerint a Facebook hivatalos nyeresége tavaly 16 milliárd dollár, a Google-é pedig 12,7 milliárd volt. „Hogyan lehetne mégis azzal érvelni, hogy nincsenek olyan helyzetben, hogy tisztességesen fizessenek az általuk használt tartalmakért?” – tették fel a kérdést az aláírók.

„Az uniós jogalkotóknak lépéseket kellene tenniük a reform terén az európai szabad sajtó és a demokratikus értékek védelme érdekében” – közölték.

A levelet többek között a belga, a finn, az osztrák és a svéd hírügynökség vezetője is aláírta.

Az Európai Parlament szeptember 12-én bocsátja ismét vitára a szerzői jogi szabályok reformjának kérdését, miután a plenáris ülés júliusban leszavazta az EP jogi bizottságának sokak által bírált jelentését, amelynek értelmében automatikus szűrésre köteleznék az internetes tartalommegosztókat, s arra, hogy minden olyan tartalmat töröljenek, amely valamilyen formában szerzői jogi védelem alá esik. Ezen jogszabályok alkalmazása sokak szerint a világháló cenzúrázásához vezethetne.

Amennyiben a plénum az újratárgyalás után elfogadja az új jelentést, akkor az lesz az Európai Parlament hivatalos tárgyalási mandátuma az Európai Bizottsággal és az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanáccsal folytatandó egyeztetéseken.

Bajnok Artúr / MTI

4 hozzászólás

  1. Mikulás

    “a francia AFP, a német DPA és a brit Press Association vezérigazgatója által aláírt levélben”

    A magyarországi zsidó-szabadkőműves távirati iroda (MTI) közleménye pontatlanul fogalmaz, én így javítanám:

    “a franciaországi zsidó-szabadkőműves AFP, a németországi zsidó-szabadkőműves DPA és a britanniai zsidó-szabadkőműves Press Association vezérigazgatója által aláírt levélben”

    Ők panaszkodnak az ellen, hogy az amerikai zsidó-szabadkőműves internetes óriások, a Google és a Facebook, lerabolják a tartalmaikat.

    “A levelet többek között a belga, a finn, az osztrák és a svéd hírügynökség vezetője is aláírta.”

    Ezt is javítani illene, ekképpen:

    “A levelet többek között a belgának álcázott zsidó-szabadkőműves, a finn-nek álcázott zsidó-szabadkőműves, az osztráknak álcázott zsidó-szabadkőműves és a svédnek álcázott zsidó-szabadkőműves hírügynökség vezetője is aláírta.”

    Se az európai szabad sajtó, se a demokratikus értékek védelme nem forog kockán, csak az, hogy melyik európai vagy amerikai zsidó-szabadkőműves hazugsággyárosnak mekkora yachtra telik a hazugsággyárából. Az forog kockán, hogy 20 méteres vagy 30 méteres lesz a yacht, 8 hálószoba és fürdőszoba lesz rajta vagy 15, és hogy a thaiföldi meg ukrán eszkort lányok mellé még mennyi és milyen friss húst lehet beszerezni.

    De amióta az internet kivette a nagy zsidó-szabadkőműves hírügynökségek kezéből a hír-monopóliumot, azóta tényleg valamivel rosszabbul megy nekik, mert az emberek könnyebben átlátnak a hazugságaikon, és kevésbé hajlandóak fizetni azért, hogy zsidó-szabadkőműves álhíreket és propagandát kapjanak.

    Kivéve persze Joe barátunkat és Dobai barátunkat, ők továbbra is szilárdan bíznak bennük és elhiszik amit a televízióban látnak, azt is, hogy a New York-i ikertornyokat Osama bin Laden rombolta le egy afganisztáni barlangból, nem pedig George W. Bush és Benjamin Netanyahu kormányai és titkosszolgálatai mini atombombákkal. Talán még azt is elhiszik, amikor a BBC riporternő véletlenül 25 perccel hamarabb bemondja a kelleténél, hogy a World Trade Center 7-es épülete is összedőlt az irodai tüzek miatt. Mert hogy ott állt még a 49 emeletes felhőkarcoló vagyis a 7-es épület a riporternő háta mögött, élőben közvetítette a BBC televízió, azon röhög azóta is a fél világ, hogy véletlenül hamarabb behazudta a BBC hogy összeomlott a tüzek miatt, még mielőtt robbanószeres bontási módszerrel ripittyára zúzták az épületet.

    Válasz
    • Dobai

      Drága Mikulás bátyám, önben csak egy kis aprócska hiba van,
      éspedig az, hogy két kis majom van a fejében és csak egy
      szék. És mikor mindkét majom le akar ülni akkor gondok vannak.
      Különben én sosem voltam facebookos és nem is leszek. Bojkotálom
      a Zuckerberg gyereket, mert a fészkesbook nem az ő ötlete volt,
      hanem lopta. Hogy rövidre fogjam a mondokámat: ő épp annyira
      szélhámos zsidó, mint amennyire ön szélhámos katolikus.
      Mindég nagy tisztelettel voltam azok iránt akik a nulláról
      indultak és valamit alkottak, de a Zucker gyerek nem tartózik ebbe
      a kategoriába.
      Na, pá.

      Válasz
      • Mikulás

        Kedves Dobai bátyám ugye arról van szó hogy Zuckerberg is lenyúlta valakinek az ötletét. Úgy tudom Amerikában ezért utálják Bill Gates-t is. Igaz hogy nagy céget épített a Microsoft céggel, de alapvetően tolvajlásra épült az egész.

        Válasz
      • Mikulás

        Én se használom a Zuckerberg gyerek fészkes fenéjét. Úgy látom amerikai viszonylatban ez a fészkes fene főleg arra jó, hogy bajba keveredjen miatta az ember. Ha én a saját nevem alatt ki írnám a fészkes fene búkra hogy akinek fütyije van az kisfiú akinek pedig puncija van az kislány, egy örök életre feketelistára lennék téve és egyetlen amerikai egyetemen se kapnék állást, még a katolikus egyetemeken se, mert azokat is a homoszexuális maffia irányítja amióta a Katolikus Püspöki Kar kiengedte a kezéből a gyeplőt.
        Most pedig a szuperintellektuális homo-maffia azt akarja elhitetni velünk, hogy a férfin és a nőn kívül még vagy 70 átmeneti állapot létezik ami se nem férfi, se nem nő.

        De hát én régimódi katolikus szélhámos nevelést kaptam, én csak a férfi és női nemet ismerem. Habár igaz hogy van olyan beíró társunk az Ermán aki szerint a katolikusok nem gondolkodnak. Szóval lehet hogy ilyen túl egyszerű nem gondolkodó katolikus vagyok én is. A svéd lutheránus egyház már előbbre tart, annak most valami főnéni püspöknő a főnöke és nyíltan homoszexuális püspökök és papok vannak a svéd lutheránus egyházban, innen már csak egy ugrás hogy elismerjék a másik 70 fajta állapotot úgy mint harmadik nem, meleg leszbi transzgender pánszexuális, kétlelkű hopi indián akiben egy férfi és egy női lélek lakozik stb.

        Ígérem kedves Dobai, ha az utcán találkozunk és a kutyáját sétáltatja, nem fogom a kutyust megsérteni olyan kérdéssel hogy fiú kutyus vagy lány kutyus, hiszen az is lehet hogy egy hopi indiántól kapott kutyust sétáltat, amelyik sámánnak született és két lelke van egy testben, egyik fiú másik lány.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük