Sok ismeretlen dolog játszhat közre abban, hogy egy földrajzi térségnek néha, avagy állandó jelleggel rossz, sőt akár egyáltalán nincs térerője. Amennyiben változtatni szeretnénk ezen a problémán, mindenképpen érdemes beszerezni egy jó minőségű mobil jelerősítő eszközt.

Gyakran előfordul, hogy a mobiltelefonnal történő hívás és beszélgetés nehéz, olykor teljesen lehetetlen?

Többek között ez a jelenség annak köszönhető, hogy a jeleket a falak, a mennyezet, vagy az ablakok erőteljesen csökkentik. Nem meglepő tehát, hogy a legtöbb ilyen probléma például a piacokon, gyárakban, alagutakban, repülőtereken, alagsorokban, szállodákban, vagy parkoló helyiségekben (és még sokáig lehetne sorolni) fordul elő.

Egy mobil jelerősítő elősegíti a jel oda-vissza történő küldését a telefon és a legközelebbi jeltorony között. Ezek a jelerősítők egy bizonyos ismétlő rendszerhez igazodnak, melyek a már meglévő jeleket ismételten elküldik a fogadó félhez, valamint természetesen segítik a telefonbeszélgetések minőségét abban az esetben is, ha esetleg kevesebb jel van. Összefoglalható, hogy a már meglévő gyenge térerőt és jeltovábbítást képes felerősíteni az eszköz, azonban érdemes tudni, hogy az úgynevezett totálisan „holt” zónákban ez sem feltétlenül jelenthet valódi megoldást.

Több dolog játszhat közre a térerő hiányában, ilyen lehet például a rossz földrajzi viszonyok, az időjárás, a napszél, a beépítettség, az adó-vevő állomások távolsága és a topográfiai helyzetek. Természetesen sok egyéb más ok lehet magyarázat a gyenge jel meglétére. Amennyiben a beltéri térerő sokkal gyengébb, mint a kinti, akkor például releváns magyarázat lehet az épület falainak anyaga, vagy akár az épület mélysége is.

Fontos megemlíteni, hogy megkülönböztetünk beltéri és kültéri lefedettséget:

  • beltéri lefedettség: épületeken belül is észlelhető térerő, a jel általában erősebb az ablakok közelében és a felsőbb szinteken, ugyanakkor jóval gyengébb a pincékben és alagsorokban.
  • kültéri lefedettség: általában ez mondható erősebbnek, ugyanis kevesebb olyan tényező merül fel, amely befolyásolná a jelek továbbítását. Ettől eltekintve azonban szabadtéren is számolnunk kell azzal, hogy csökken a térerő. Ilyen helyek lehetnek például az erdők, a völgyek és a barlangok.

Mielőtt megvásárolnánk az erősítő eszközt, nem árt, ha tájékozódunk pár dologról.

Az eszköz három fontos elemmel rendelkezik: egy kinti vagy egy donor antenna, egy erősítő  és egy benti antenna. Amíg a donor antenna jeleket továbbít és fogad is a toronytól, addig a benti antenna elosztja a meglévő jeleket a telefonra. Az erősítő – amelyet gyakran kétirányú erősítőnek is neveznek – felerősíti a szignált, ami a toronytól érkezik a mobiltelefonhoz, valamint azokat, amelyek fordítva, a mobiltól a toronyhoz irányulnak. Ez az erősítő pedig a donor és a benti antennához egy közös tengelyű kábellel kapcsolódik.

Két típusa szerezhető be, attól függően, éppen mire van szükség (továbbá fontos figyelembe venni a használat gyakoriságát, az internet típusát, az erősítő és az antenna minőségét):

1.) Otthoni jelerősítő: ezek az eszközök egy adott fix helyen helyezhetők el, például otthon, vagy munkahelyen.

2.) Járműbe helyezhető jelerősítő: ezek az eszközök pedig bármilyen járműben, avagy autóban is működőképesek lehetnek.

A különböző mobil jelerősítők elérhetők a GSM frekvencia sávok, valamint a 2G, 3G és 4G hálózatok tekintetében egyaránt. A Répéteurs GSM szerint olyan típusú jelerősítő eszközt érdemes választani, amely támogatja a GSM-t, a 2G-t, 3G-t, 4G-t az összes létező frekvenciával együtt.